Sugarfree

"Az egészséget az ember teremti és éli meg minden napi élete díszletei között"

MINDFULNESS

„A multitasking egy mítosz”

interjú Dr. Márky Ádámmal

A 21. század olyan tempót követel meg tőlünk, hogy könnyen úgy érezhetjük: ha lassítunk, kimaradunk. Dicsőítjük a multitaskingot, pedig valójában egyáltalán nem hatékony, ha figyelmünket gyorsan váltogatjuk. Szeretnénk koncentráltak és kiegyensúlyozottak lenni, ugyanakkor még mindig furán nézünk egy kollégára, aki elvonul 10 percre relaxálni vagy meditálni. Mit is jelent a ma már nagyon trendinek számító mindfulness kifejezés? Hogyan kap helyet egy munkahelyen a tudatos jelenlét? Interjúnkban Dr. Márky Ádám orvost, vezetői tanácsadót, mindfulness-kutatót kérdeztük.

Iroda, Szabadúszó, Számítógépes, Üzleti

Mesélnél kicsit arról, mit is jelent a mindfulness? Miben segít?

A mindfulness alapvetően a tudatos jelenlét állapota, amelyet többféle módon lehet elérni és megélni. A lényege, hogy az ember energiát befektetve a jelen pillanatra fókuszálja a figyelmét, és mivel a testünk csak a jelenben létezik, ezért praktikus a saját testünkre figyelni. Vannak formális és informális gyakorlatai a mindfulnessnek. A formális gyakorlás a meditálás, az informális pedig minden olyan cselekvés lehet, amit tudatos figyelemmel végzünk; a vezetés, a futás, a főzés, a biciklizés, egy beszélgetés. A lényeg: megengedően, kíváncsian odafigyelünk arra, hogy éppen mire figyelünk. A mindfulness erről szól.

Tegyük helyre a fogalmakat! Mi is az a meditáció, mindfulness alapú intervenció, autogén tréning, és hogyan függ mindez össze a mindful állapottal?

A mindfulness egy állapot, amelybe több úton is el lehet jutni. Az egyik legjobb lehetőség a meditáció. A meditáció – amennyiben nem spirituális kontextusban beszélünk róla – a figyelem fókuszálásáról és újrafókuszálásáról szól, megengedő, elfogadó attitűddel. A lényege, hogy az ember egy pontra összpontosítja a figyelmét, például a testére. A fókuszpont lehet egy testi érzés, érzet vagy akár valami külső dolog is, mint amilyen például az óra kattogása. Bár azt megjegyezném: mindig gyanús, ha valaki nem akar a saját testére odafigyelni. Az egy fontos jel, ha nem akarunk odafigyelni magunkra. Gyakorlás közben figyelünk a testünkre, és ha elkalandozunk, akkor anélkül, hogy emiatt rosszul éreznénk magunkat, visszairányítjuk a figyelmünket az eredeti fókuszra. A különböző mindfulness alapú módszerek, melyek kapcsán elterjedt a mindfulness kifejezés, mint pl. az MBSR, a meditációra és a tudatos jelenlét mindennapi megélésére tanít – mindezt

A NYUGATI GONDOLKODÁSUNKRA SZABVA.

Ugyanakkor a mindfulness elterjedése előtt jó 80 évvel is voltak már hasonló módszerek. Az autogén tréning is hasonló módon, az önmagunkra irányított figyelemről szól. Az viszont fontos, hogy ennél sokszor nincs kellően hangsúlyozva a megengedő, elfogadó attitűd.

Ki hogyan teszi le a voksát egy-egy módszer mellett?

A tudatos jelenlét gyakorlásához a legjobb módszer a meditáció. Azonban ha kimondjuk ezt a szót, sokaknak a buddhista szerzetesek vagy a hegytetőn ülő tibeti szerzetes bácsik ugranak be először. Tehát az emberek fejében erősen kapcsolódik hozzá egy spirituális vonal.

Hogyan kaphat fókuszt a mindfulness a munkahelyen?

Tulajdonképpen evolúciós okai vannak annak, hogy mindfulnessről beszélhetünk akár a munkahely vonatkozásában is. A világ nagyon sokat változott az elmúlt 100 évben, mi pedig

NEM TUDUNK ELÉG GYORSAN ADAPTÁLÓDNI.

Az agyunk evolúciós érés eredményeként működik úgy, ahogyan azt most tapasztaljuk. Ez a működés azonban teljesen alkalmatlan arra, hogy jól érezzük magunkat a 21. században. A mai embernek szüksége van egy olyan eszközre, amivel csökkenteni tudja a túlhajszoltságát, a rosszkedvét, és közben fókuszba tudja hozni magát. A mindfulness több dologban is segíteni tudja az embert a munkahelyén, például fejleszti a figyelmünket. Szerintem jelenleg mindenki küzd legalább egy minimális ADHD-val. Ez nem csoda, hiszen az életünk arról szól, hogy mindig mindenhonnan információkkal bombáznak minket – a mobilunkból, az internetről, a tévéből, a rádióból.

Az egyik evolúciós örökségünk, hogy sok információt szeretnénk az agyunkban tárolni. Az információnak ugyanis magas a túlélési értéke. Csakhogy ma már annyi hír van, hogy a mennyiséggel nem tudunk mit kezdeni. Az emberek ma nagyon nehezen tudnak fókuszálni, mert az agyunk folyamatosan váltogatja a figyelem fókuszát, hogy minél több információt be tudjon fogadni. A legtöbben, miután elkezdenek dolgozni, már 3 percen belül máshol vannak gondolatban. Ha pedig leülnek valakivel beszélgetni, titokban a telefonjukat nézegetik és közben azon gondolkodnak, hogy milyen feladataik vannak még a munkahelyen… Sose vagyunk ott, ahol éppen lennünk kellene. Nem vagyunk tudatosan jelen, és ez így nem hatékony. Rengeteg hatékonyságnövelő módszer, praktika, eszköz létezik, de amíg az ember nem tanulja meg a figyelmét fókuszálni, addig ezeknek sincs értelme. Ahol nincs víz, ott nem lehet hullámot kelteni…

A másik olyan készségünk, amely ma már nem feltétlenül szolgál minket, hogy nagyon jól tudunk emlékezni a rossz dolgokra. Régen az életünk múlt azon, hogy jól emlékezzünk arra, kibe nem szabad belekötni, melyik virágot nem szabad megenni, vagy hogy a kardfogú tigris elől el kell futni. Ezeket a szabályokat a rossz emlékeink „verték belénk”, és hasznos is volt mindet tudnunk. Csakhogy ma már nem sok embert fenyegetnek az ilyen veszélyek, a működésünk azonban nem változott meg. Ha az ember nem tudatos ezen a téren, nem veszi észre, hogy általában a múlttal kapcsolatban és a jövőre nézve is a negatív emlékei, gondolatai dominálnak. Ezért nem is változtat ezeken, így hosszú távon valószínűleg boldogtalan lesz.

A stressz is egy komoly probléma a szervezetekben. Ebben is segíthet a mindfulness?

Az is egy evolúciósan fontos képességünk, hogy nagyon jól tudunk stresszelni. A stresszválasz – ami egy komplex fiziológiai történés – régen könnyen megmenthette az életünket. Manapság a fő probléma az, hogy ez a stresszválasz folyton be van kapcsolva. Amikor negatív dolgokon rágódunk, kognitíven ugyanazt a reakciót kapcsoljuk be, mintha tényleg épp egy kardfogú tigrissel állnánk szemben. Ma már nem találkozunk kardfogú tigrissel az utcán, vagy olyan dologgal, ami veszélyeztetné a fennmaradásunkat. Viszont a mai ember már kognitíven is meg tudja oldani, hogy megjelenjen ez a válasz a testében. Ez iszonyú káros az egészségünkre. A mindfulness segít abban, hogy képesek legyünk kikapcsolni a stresszválaszt. A stressz amellett, hogy iszonyú káros, a gondolkodást is beszűkíti. Csökkentése tehát nemcsak az egészségünkre van jó hatással, de komoly hatékonyságnövekedést is elérhetünk vele. Az a munkaerő, aki sokat beteg, nem tud tisztán gondolkodni és még rosszkedvű is, az nem túl jó munkaerő. Így kap helyet a mindfulness a munkahelyen. Mindezek mellett pedig rendkívül hatékonyan fejleszti az érzelmi intelligenciát is. A magas érzelmi intelligenciával rendelkező emberekkel jobb egy csapatban dolgozni, sokkal motiváltabbak és motiválóak, így jobb vezetők is.

Mi a helyzet a multitaskinggel?

A „MULTITASKING” EGY MÍTOSZ,

a dicsőítése pedig teljesen alaptalan. Nem tudunk egyszerre több helyre figyelni, egyszerűen csak nagyon gyorsan váltogatjuk a figyelmünk fókuszát. Ez nem hatékony. Hatékonyak akkor vagyunk, ha hosszú távon tudunk valamire koncentrálni. Azonban az agyunk jutalmazó központja bekapcsol, ha elintézünk valami kis feladatot vagy ha kapunk egy új mail-t vagy like-ot (gondolnak rám, szeretnek stb.), és emiatt szívesen áltatjuk magunkat azzal, hogy a multitaskinggel hatékonyabbak vagyunk. A kutatások alapján a tudomány azonban ennek ellenkezőjét mondja.

Szokták-e azt támogatni, hogy valaki elvonuljon a munkahelyén és relaxáljon/meditáljon?

Szerencsére egyre több csendszobát avatok, úgyhogy igen. A nagy amerikai IT cégeknél és a nagyobb start up-oknál ennek nagy kultúrája van. Ott nem ciki, ha valaki el akar vonulni 10 percre. Persze olyan esettel is találkoztam, amikor egy cégvezető nem látta meg az ebben rejlő lehetőséget. Csak akkor volt hajlandó belemenni abba, hogy a dolgozók elvonuljanak relaxálni, ha 10 perccel korábban jöttek be, vagy mentek haza. Pedig a hatás akár rögtön is érzékelhető: az ember már 10 percnyi meditáció után kipihentebb és átgondoltabb. Hosszú távon pedig kiegyensúlyozottabbá válik a teljesítménye, mert a mindfulness megnöveli a testi-lelki ellenálló képességét. Ez egy befektetés. Valaki meglátja, hogy ebbe érdemes befektetni, valaki pedig sajnos nem.

Miben másak a mindfulnesst támogató cégek?

Sok munkahelyre azért gyűrűzhetett be a mindfulness, mert Amerikában rengeteg kutatás volt és van is a témával kapcsolatban. Az amerikai egészségügyi rendszer pénzen alapszik, így sokak érdeke, hogy az emberek minél hamarabb meggyógyuljanak, illetve minél kevesebbet vegyék igénybe magát a szolgáltatást. Ezért ott sokat fektetnek a különböző megelőző eljárásokba, komplementer medicinába. Ezek olcsóak. Jóval kevesebbe kerül valakit megtanítani meditálni, mint kifizetni a szívműtétjét. Vezetőknél át kell törnünk a kognitív gátat, hogy lássák, ennek van értelme. Aztán pedig az ő példájuk már segíti, hogy elindulhasson a céges kultúrában lefelé.

Segítheti-e a teljesítményt a mindfulness gyakorlása?

Igen. Viszont ezzel is vigyázni kell. Ha azért kezdek el meditálni, hogy a teljesítményem jobb legyen, akkor ez már egy elvárás, ami könnyen összetörheti az elvárás-mentesség állapotát és így nem fog javulni a teljesítmény. Ha képessé válok arra, hogy elfogadjam saját magam, akkor fog.

Mit adhat egy csoportos mindfulness tréning egy szervezet munkatársainak?

Sok mindent. Persze az eredmény nyilván attól függ, hogy egyénileg ki-ki mennyit tesz bele, azaz hogy mennyit gyakorol. Ettől függ, hogy mennyire fejlődik az illető koncentrációs képessége, vagy a testi-lelki ellenálló képessége. De van a tréningnek egy komplexebb hatása is. Például nagyon szeretem a board tréningeket. Mostanában volt szerencsém több nagy cég igazgatótanácsának is tréninget tartani.
Ezek mindig nagyon jópofák és a HR vezetők mindig nagy örömmel gondolnak ezekre az alkalmakra. Most képzeld el: a nagy tárgyalóban, ahol a vezetők általában vitáznak vagy érdekeket érvényesítenek, most a 10-15 felső vezető az öltönyében vagy az elegáns ruhájában, lesütött szemmel vallja be, hogy előző héten nem tudott eleget gyakorolni, majd csendben, csukott szemmel közösen meditál, és a végén elmeséli, hogy miket tapasztalt. Már önmagában az, hogy csukott szemmel ülnek egy körben, elképzelhetetlen módon megnöveli a bizalmukat egymásban. Mindeközben ráébrednek, hogy a kollégáknak van egy emberi oldaluk is, nem csak gépek, akik feladatokat látnak el. Varázslatos dolog, ahogy a kommunikáció közöttük átalakul a tréning utolsó heteire. Ez egy 180 fokos fordulatot tud hozni egy csapat életében.

(http://mindset.co.hu/a-multitasking-egy-mitosz-interju-dr-marky-adammal-i-resz)

Jó ha ott vagy

"Légy az, kiből árad a nyugalom. Légy az, kire nem hat a hatalom. Nyújtsd oda, hol kérik a kezedet. S menj oda, hol fázik a szeretet."

(Gárdonyi Géza)

 

Magyarország képalbum fényképe.

((Gabó olvas,Magyarország képalbum)

Én ott voltam..

Talán tudtam egy kicsit segíteni. Adtam és kaptam.

Köszönöm Mariann a mesekönyveket.Képtalálat a következőre: „emoji”

Most ezek a mesék voltak a csatornák:szeretet és gyógyító energia áramlott.

Ideg

10 érdekes tény az idegrendszerünkről

Az idegrendszer az egyik legösszetettebb és legbonyolultabb része a testünknek. Szervezetünkben semmi sem működhet jól nélküle. Íme 10 érdekes tény, amit nem biztos, hogy tudtunk róla.

.

A központ idegrendszernek testünk szinte minden részére hatása van, segíti az emésztőrendszerünk, a hormonális és az immunrendszerünk, a nyirokrendszerünk és az izmaink közötti kommunikációt.


Agy, Idegrendszer, Anatómia, Orvosi
2.

43 idegpár közvetíti az információt, amelyből 12 közvetlenül az agyhoz, a többi pedig a gerincvelőhöz kapcsolódik.

3.

Az emberi agyban több idegsejt van, mint ahány csillag a Tejúton.

 

4.

Ha egymás mellé raknánk a testünkben lévő idegsejteket, vagy más néven neuronokat, egy 965 km hosszú sort kapnánk.

5.

Csak az agyunkban 100 milliárd neuron van.

6.

Az emberi agy bal oldala a test jobb oldalát, jobb oldala pedig a test bal oldalát szabályozza.

7.

Egy újszülött még a születése előtt elveszíti neuronjainak felét.

8.

kisbabák agya másodpercenként kétmillió idegi kapcsolatot hoz létre életük első két évében.

9.

Az idegrendszer nem működhet megfelelően kálium és nátrium nélkül.

10.

Az idegrendszer az idegi impulzusokat akár 100 méter/másodperces sebességgel is képes továbbadni, és néha a 180 mérföld/órát is elérheti

Tények

Hétközapjainkat gyakran csak az otthonunk és a munkahelyünk zárt falai között töltjük el, és akár napokig nem megyünk ki a természetbe. Az elmúlt években több kutatás is rávilágított arra, hogy a szabadban eltöltött idő nemcsak a testünkre, hanem pszichés állapotunkra is nagyszerűen hat.

Fotó: utravalok.hu

Ha kint vagyunk a szabadban, az agyunkban pozitív változások játszódnak le, melyek elősegítik fizikai és mentális jóllétünket. Hogy pontosan mi ennek az oka?Mindful online magazinban a természetjárás pozitív hatásait ismertették, vagyis azt, milyen hatással van mindez az agyunkra.

  1. Csökken a stressz-szintünk

Egy japán kísérletben az egyik vizsgálati csoportnak a természetben, a másiknak a városban kellett sétálnia. Megmérték a vizsgálati személyek vérnyomását, érdeklődtek a hangulatuk felől és afelől, hogy mennyire érzik magukat feszültnek. Az erdőben sétálók vérnyomása alacsonyabb volt, jobb hangulatról és kevesebb feszültségről számoltak be.

A kutatók meggyőződése, hogy nemcsak önmagában a testmozgás, hanem más tényezők is elősegítik a stressz-szint csökkenését.
  1. Boldoggá tesz és nem őrlődünk annyit

Ha kilépünk a „zöldbe“, úgy érezhetjük, máris sokkal jobban vagyunk, és ezt nem csak az előbb említett stressz-szint csökkenés okozza. Gregory Bratman, a Stanford University professzora szerint más is közrejátszik ebben. Kutatásában a résztvevők egyik csoportja a szabadban, a másik pedig városi környezetben sétált ötven percet. A séta előtt és után is rákérdeztek a vizsgálati személyek érzelmi állapotára, emellett tesztelték a rövidtávú memóriájukat is.

A szabadban sétálók kevesebb szorongásról, negatív érzésről, emellett több pozitív érzelemről számoltak be, és nem rágódtak annyit problémáikon. Sőt, a rövidtávú memóriájuk is jobbnak bizonyult a másik csoporthoz képest.

forest_1

  1. Mérsékli figyelmünk csökkenését és növeli kreativitásunkat

A XXI. században, a modern technológia világában élünk, ahol a figyelmünket állandóan meg kell osztanunk. A szakemberek szerint azonban az agyunk nincs felkészülve a már túlzóan nagy információáradat befogadására. Emiatt pedig könnyen fáradékonynak, túlterheltnek érezhetjük magunkat, de gyorsabban jelentkezhetnek a kiégés tünetei is.

 

Az okos kütyük

Bármilyen céllal is használjuk a mobilunkat, például telefonálunk, sms-ezünk, fényképet készítünk vagy csak játszunk, mindezzel a prefrontális agyterületeket terheljük le, s ennek következtében csökkenthet a kognitív teljesítményünk.

Strayer szerint ha megengedjük magunknak, hogy „csak úgy“, semmi nélkül legyünk a természetben, tehát nem viszünk magunkkal semmilyen elektromos készüléket, a prefrontális régió pihenni tud. Ezzel lényegesen javulhat kognitív teljesítményünk –mint a figyelem, gondolkodás, emlékezet, érzékelés – és éppúgy növekedhet kreativitásunk, problémamegoldó készségünk és pszichés jóllétünk is.
  1. Kedvessé és nagylelkűvé tesz

A California és Berkeley University professzorai több kutatásukban is azt vizsgálták, vajon az anyatermészetben eltöltött idő befolyásolhatja-e azt, hogy mennyire vagyunk nagylelkűek és segítőkészek másokkal, illetve mennyire vagyunk képesek megbízni másokban.

Eredményeik szerint már önmagában az, ha természetképeket nézegetünk, pozitívan befolyásolja viselkedésünket: tehát segítőkészebbek, nagylelkűbbek leszünk társainkkal, és több pozitív érzelmet élhetünk át.

holiday_1

  1. Jobban érezhetjük, hogy jelen vagyunk

Kinn a szabadban járva feltöltődünk energiával, stressz-szintünk csökken, kilépünk a mindennapok „mókuskerekéből“. Sokkal frissebbnek és energikusabbnak érezzük magunkat, kreativitásunk szárnyra kap. Nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak vagyunk és pozitívabban viszonyulunk környezetünkhöz is.

Mennyi idő szükséges ehhez?

Legalább 3 nap kellene ahhoz, hogy kiszakadjuk a monoton hétköznapokból, kiszellőztessük a fejünket és kellőképp regenerálódjunk testileg és lelkileg is. Azonban erre sajnos nincs mindig lehetőségünk – jegyzi meg Strayer.

Mit tehetünk a mindennapokban?

Habár nincs mindig mindenre lehetőségünk, mégis találhatunk olyan tevékenységet, amellyel rövid idő alatt is feltöltődhetünk:

  • Megpróbálhatunk kiszakadni az online térből (kapcsoljuk ki a mobilt, laptopot, TV-t, és menjünk el sétálni egyet a városban).
  • Megihatjuk a reggeli kávénkat a kertben.
  • Ha munkahelyünk zöldövezetben van, akár az ablakon kitekintve gyönyörködhetünk a természet szépségében
  • Leülhetünk egy parkban, hallgathatjuk a madárcsicsergést, környezetünk hangjait.
  • Megpróbálhatunk egy padon ülve relaxálni, befelé figyelni, tudatosan jelen lenni.

 

Ha minden szabad percünkben a telefonunkat nyomkodjuk (a Bubble-hatás) vagy a képernyő előtt gubbasztunk, megfosztjuk magunkat valami egészen különleges élménytől: az igazi világtól. Attól, ami valójában körbevesz minket. Van a természetben valami, ami megújító erővel bír, amitől jobban érezzük magunkat, és hatékonyabban gondolkodunk.

Mi a legjobb benne? Nem kerül semmibe, csak egy kis időt kell rászánni, és az ismertetett eredmények alapján úgy fest, nagyon is megtérül a befektetett idő

Szerző: || SOCIAL&SMART

Felhő fiók

Megválni a szentimentális tárgyaktól

Egy dolgot elfeljetünk

Nagyon könnyű cikkeket, bejegyzséeket és tippeket olvasni abban a témában ami minket érdekel. Könnyű elemezni, felcímkézni, egyetérteni dolgokkal és fejet csóválni más dolgokra. Egy dolog van, ami nem illik a könnyű kategóriába. Ez az, ami miatt átalában nem lépünk előre. Elolvassuk a cikket, letudjuk a tanulságot és továbbállunk. Egy dolgot azonban elfelejtünk: gyakorlatba ültetni a levont következtetést.

Az enyém különleges

Számos minimalista cikket olvastam, amelyben arról volt szó, hogyan engedjük el a szentimentális tárgyakat. Képeslapokat, újévi köszöntőket, ballagási feljegyzéseket, verseket, az első randis mozijegyet és így tovább. Bölcsen bólogattam, jó tippek voltak felsorolva. Azonban amikor elgondolkodtam, hogy nekem egy teljes fióknyi ilyen cuccom van, elkezdtem győzködni magam: "na jó, de ez más"; "ez különleges, mert ez az enyém";"ettől nem akarok megválni mert szeretném néha elővenni és megfogni, megnézni, újraolvasni. Egyébként is, egy csomó dologtól megszabadultam, mérföldekkel jobban érzem magam az otthonomban és már így is elég helyem van. Ezt nem adom. Ezek az enyémek, egy kis részt megőrzök így azokból az emberekből, akik nekem adták ezeket a dolgokat.

 

Ekkorát még én sem hazudhattam magamnak. De mégis. Viszont szerencsére a helyzet változott és hála a számos ráébresztő írásnak, én is megértettem egy kicsit a lényegből.

Azok az emberek, akik a múltadban élnek, nem biztos. hogy részei a jelenednek. Azok a dolgok, amelyeket a múltban kaptál, akkor és ott, jelentőségteljesek voltak. A jelenben viszont ezeknek nincs haszna. Semmit sem őrzöl meg belőlük azzal, hogy megörzől egy általuk adott képeslapot. Ők erre már biztosan nem emlékeznek, neked pedig nem kell azon a képeslapon, azon a mozijegyen merengeni. Az a kapcsolat már nem létezik. Az a Karácsony már elmúlt. Az a busz, már elment...ha tetszik, ha nem. Egy dolog azonban még aktívan él. Ez te vagy. Ne akarj abban maradni, ami sohasem lesz olyan, mint volt. A régi dolgokhoz, eseményekhez való ragaszkodás csak és kizárólag boldogtalanságot okoz, mivel egy biztos pont van, ami nem más, mint a változás. Ami fontos, az a jelened és a jövőd. A múlt és a benne lévő emberek csak benned maradnak meg, nem a tárgyaidban.

Ne tekints hátra, ne vájkálj a múltban, mert ami elmúlt, elmúlt. És ne aggodalmaskodj a jövő miatt, mert az messze van. Élj a jelenben és tedd olyanná, hogy érdemes legyen visszaemlékezni rá.

Mi van, ha tévedek?

Buddha is azt mondta, hogy kérdőjelezz meg minden tanítást, ezért ezt tettem. Mi van, ha 2 év múlva úgy döntök, hogy merengeni akarok egy sort a képeslapokon, amire ráfirkantottak 2 kedves szót ezelőtt 15 évvel? Kicsit viccesnek tűnt ez a gondolat, de egye-fene. Immár biztos voltam benne, hogy nem akarom megtartani őket, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem maradhat valamilyen nyoma.

Minimalizálás és digitalizálás a felhőn.

Elővettem minden képeslapot, köszöntőt, levelet, mindent amit azért tettem el mert egy érzéshez/egy személyhez kötött. Kitettem ezeket sorban az asztalra, majd a digitális fényképezőgépet alacsony felbontásra állítva (olyanra, hogy ne foglaljon sok helyet mégis jól látható legyen az írás a képen) egytől-egyik lefényképeztem őket.

Mondanom sem kell, hogy igazi érzelmi hullámvasút volt. Miközben újraolvastam és újranéztem ezeket a dolgokat egyaránt szomorú és boldog emlékek is eszembe jutottak. Ettől függetlenül azonban tudtam, hogy ezt nagy valószínűséggel soha nem akarom még egyszer megtenni. Az igazat megvallva, valószínűleg sosem vettem volna elő őket, ha nem szánom kidobásra, tudatosan.

A teljes fióknyi érzelemáradat elfért egy 10 MB-os "Emlékek" nevű mappában. Úgy vélem 10 MB nem sok, egy teljes fizikai fiókhoz viszonyítva.

Felhőben az emlékeim

Egy felhő szolgáltatásban tárolom őket. Ezt tartom a legegyszerűbb és a legbiztonságosabb megoldásnak. A felhő jellegű tárolás remek eszköz a hétköznapi ember számára. Nem vagyok híresség, nincsenek a tulajdonomban titkosított dokumentumok, ezért annak az esélye, hogy valaki szándékosan feltörje az online tárolórendszeremet, meglehetősen alacsony. Ha mégis így tesz, látni fog néhány digitális családi albumot meg egy pár régi boríték és képeslap digitális emlékét, ami számára nem más, mint szemét. Nem mellesleg ezek a tárhelyek sokszor fizetősek, így a szolgáltató meglehetősen szigorú biztonsági intézkedéseket vezet be a szerverházak fizikai biztonságát illetően, ahol ezek az adatok tárolva vannak. Nem beszélve arról, hogy a felhő mindenhonnan hozzáférhető.

Több hónap telt már el, mióta ezt megtettem. Nemcsak, hogy az "Emlékek" mappához nem nyúltam hozzá, de egyik képet sem néztem meg, amit oda feltöltöttem. Most inkább a jelennel foglalkozom. A múltat meg talán előveszem, ha majd az unokák kíváncsiak lesznek rá. De ha annyira fogja őket érdekelni, mint engem, nagypapám régebbi képei, akkor ezek valószínűleg a felhőben és a szerverházban fognak megrohadni. De azért jó tudni, hogy mindig visszanézhetem. Úgy, hogy közben a hely felszabadult.

( Hétköznapi Zarándok :Dobován Norbert)


SÓHAJ

Vers mindenkinek fényképe.

HANNES TUCH (német erdész, író és költő, 1906-1986)
„Az erdő sóhaja
Fordította: Fekete István.

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyek melege
hideg téli éjszakákon.

Én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.

Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.

Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem,
hallgasd a kérésem:- Ne bánts!

(Vers mindenkinek)

Neked adom.

,Nem tudom neked adni a napot,
De tudok adni egy pillanatot.
Mikor megállíthatod a rohanó időt,
Kiszakítva belőle minden erőt.
Nem tudom a napot neked adni,
Sugarával meleget árasztani.
De elküldöm neked szívem melegét,
Áldásként küldöm, legyen tiéd.,,

Barbara Rosbe Felisky

 

Világítótorony, El, Sziget, Természet

Szembenézni

 

Fotó: Író Zoltán

Előadásaiban, könyveiben nagy figyelmet szentel az önutálat és az önszeretet témakörének. Miért tartja fontosnak, hogy erről a két dologról sok szó essen?

Olyan mélyen átitatott minket az önutálat, hogy ha nem beszélünk róla, akkor sokak számára fel sem tűnik – még akkor sem, amikor egy betegség formájában találkozunk ennek az önostorozó attitűdnek a következményeivel. Nem értjük, miért betegszünk meg, miért nem működik az életünk, miért nem vagyunk boldogabbak. Ilyenkor kell elgondolkodni azon, hogy hogyan is viszonyulunk önmagunkhoz, miért bánunk ilyen rosszul saját magunkkal. Ez persze egyáltalán nem könnyű… Éppen ezért az önutálatot az emberiség egyik legnagyobb gyökérproblémájának látom. Az önszeretetről pedig azért fontos beszélni, mert ennek a torz, önmagunk ellen irányuló beállítódásnak ez az egyik leghatékonyabb gyógymódja.

Könyveiben arról ír, hogy a lelki elakadások, fel nem dolgozott traumák, az életünkre telepedő önutálat nem ritkán testi tünetek, betegségek formájában jelentkezik. Vannak olyanok, akik lelki alkatuknál fogva érzékenyebben reagálnak testi szinten a lelki eredetű problémákra?

Az egyszerű válasz erre a kérdésre az, hogy igen – hiszen nem vagyunk egyformák. Van, aki egészen jól elmenedzseli a belső vívódásokból, vagy az önutálatból fakadó nehéz érzéseit: az esti evészetek, ivászatok, az állandó stressz, a munkamánia, mind-mind „segítenek” abban, hogy távol tartsuk magunktól a szorongásainkat. Ha valaki a nyugtalanságát huzamosabb ideig ilyen módszerekkel próbálja elpalástolni, akkor annak jó eséllyel valamilyen betegség lesz a következménye. Ilyenkor a testi tüneteket közvetlenül az életmód okozza, de a probléma gyökere valójában az önutálatban, a folyamatos nyugtalanságban, a szorongásokból, depresszióból adódó rossz hangulatban keresendő. És igen,

vannak, akik hajlamosak bizonyos tudattalan lelki tartalmakat a testükre vetíteni, a belső feszültségeket így feldolgozni. Van, akinek a lelki alkata eleve ilyen – megszokta, hogy gyerekkora óta szomatizál, és a testén keresztül jeleníti meg az érzelmeit. Ennek hátterében az áll, hogy a családban nem volt szokás kifejezni, artikulálni az érzelmeket.

Aztán amikor jön egy fulladásos roham, vagy egyéb olyan betegség, ami a testünkön keresztül jelzi, hogy a lelkünk valami ellen lázad, akkor csak nézünk döbbenten, hogy mi történik. Bárhogy is legyen, mindkét esetben érdemes az életmódbeli tényezők, vagy a betegség mögé nézni, a testünkre figyelni és megvizsgálni, hogy mit, vagy milyen nehéz érzéseket találunk ennek az egésznek a lelki oldalán.

A könyvében azt írja, hogy olyan hatással vannak ránk ezek a nehéz érzések, „mintha mérget fecskendeznénk a testünkbe”. Értjük, és már a csapból is az folyik, hogy ez így nem jó. A kérdés inkább az, hogy hogyan tudjuk magunktól távol tartani ezeket a nehéz, és sok esetben megbetegítő érzéseket?

Vannak olyan irányzatok, amelyek azt mondják, hogy próbáljuk meg távol tartani, még inkább elkerülni a negatív érzéseket, mert megbetegítenek. Ez nagyon logikusan hangzik, de azt látom, hogy ez a túláradó „hurráoptimizmus” oda vezet, hogy az emberek egy torz szempontrendszer szerint próbálják kettéosztani az életüket. Ha eltartok magamtól mindent, ami rossz, és csak a jó dolgokról veszek tudomást, akkor annak előbb vagy utóbb meglesznek a következményei.

A kiutat pont abban látom, ha közel engedjük magunkhoz ezeket a nehéz érzéseket, a fájdalmat, a testi tüneteket, és ahelyett, hogy üldöznénk, gyűlölnék, vagy harcolnánk a betegségünkkel, megpróbáljuk elfogadni, átölelni, megismerni, megszeretni, amennyire csak lehet.

Fontos lenne felismerni, hogy ez rólunk szól, értünk zajlik, közünk van hozzá. Ha ez a lépés megvan, akkor már tudunk mit kezdeni a nehéz érzésekkel is.

Fotó: Író Zoltán

Például, ahogy mostanában olyan sok helyen hallani, „elengedhetjük” őket…

Az elengedés tényleg egy kulcsfogalom lesz itt… Ha az életünkben zajló történéseknek, például egy betegségnek nem tudunk értelmet, célt tulajdonítani, akkor az életünk áldozatává válunk. Az áldozatszerep lényege pont az, hogy olyat csinálunk, vagy olyan dolog történik velünk, amit nem akarunk. Amikor nem tudjuk azt csinálni, amit igazán szeretnénk, vagy olyasmit kell átélnünk, ami nem esik jól, és amivel kapcsolatban úgy érezzük, hogy ehhez nekünk nincs közünk. Ilyenkor ki vagyunk szolgáltatva a körülményeknek.

Az ilyen helyzetekből nem az jelenti a kiutat, hogy nem veszünk róluk tudomást, és azt mondogatjuk magunknak, hogy „én nem is érzem rosszul magam, minden rendben van”.

Pont, hogy ennek az érzésnek a befogadása, átélése, megengedése – és az, ha megbarátkozunk az életünknek ezzel az oldalával is – hozhatja magával, hogy megfogalmazódik bennünk: a rossz érzéseket okozó helyzetekre, és ezekre a nehéz érzésekre nincs szükségünk, vagyis megértünk rá, hogy elengedjük őket.

Egyszerűen hangzik, de adja magát a kérdés: hogyan?

Olyan módszerekre van szükség, amelyek arra épülnek és abból indulnak ki, hogy az ember barátságos viszonyba tudjon lenni önmagával. Én ebben hiszek. Ennek is az egyik legjobb módja a játék. Mert a játék közel hoz, összeköt, fölszabadít. Minél komolyabb diagnózissal szembesülünk, annál inkább hajlamosak vagyunk elkomorulni, magunkba roskadni. Éppen ezért én mindig is azokat a módszereket kerestem, amelyek ezt a játékos, könnyed, organikus attitűdöt át tudják ültetni a gyakorlatba. Mert beszélni a betegségünkről, és csinálni vele valamit két teljesen különböző dolog. Minden olyan módszer, amin keresztül párbeszédbe kerülhetünk a betegségünkkel, a gyógyulás szempontjából eredményre vezethet.

Azért egy – adott esetben – halálos betegség diagnózisának a kézhezvételekor nem az a gondolat ötlik először eszünkbe, hogy szóba elegyedjünk a testünkkel, vagy pláne játszani kezdjünk…

A test arra van optimalizálva, hogy gyógyítsa magát, ez az egyik természetes funkciója. Ezt akkor tudja a legjobban csinálni, hogyha mi, akik ebben a testben lakunk, egy viszonylag ellazult, derűs állapotba kerülünk. Ha fájdalomban, haragban, szomorúságban, gyászban vagyunk, akkor ezek az öngyógyító mechanizmusok nem nagyon működnek, mert egy toxikus belső környezetet teremtünk a saját sejtjeink számára.

Ahhoz, hogy a gyógyulás folyamata előtérbe kerüljön, meg kell találnunk egyfajta belső békét, elő kell keresnünk a játékos, gyermeki énünket, ami által fel tudjuk szabadítani a testünket a lelki nyomás alól. Ezzel szemben a betegségre adott tipikus érzelmi reakció, hogy felháborodunk.

Szinte groteszk, hogy milyen szinten ki tudunk akadni… Holott egy kicsit leülve, elgondolkodva, magunkba szállva még akár ki is tudnánk találni, hogy hogyan idéztük ezt elő.

Tegyük fel, eljutunk addig, hogy elfogadjuk, mi vagyunk a legkompetensebbek a betegségünkkel kapcsolatban. Mi a következő lépés, ami a gyógyulás felé vezethet?

Először is időt kell szánnunk arra, hogy megfigyeljük, mi zajlik bennünk. Ha van egy erős tünet, például felborul a nyirokrendszer állapota, vagy elindul egy daganatos folyamat a testünkben, akkor

érdemes föltenni magunknak azt az egyszerű kérdést, hogy „Nekem ehhez mi közöm van?”.

Amikor egy egyéni terápiás folyamatban eljutunk eddig a kérdésig, akkor nagyon sokan úgy kezdik a választ, hogy „azt nem tudom, de az biztos, hogy akkor kezdődött, amikor…”. Ezeknek a mondatoknak a befejezése már sokat tud segíteni abban, hogy rátaláljunk a betegséget okozó probléma gyökerére. Ezek a történetek, amelyek megágyaznak a betegségnek, sokszor tényleg úgy rakódnak egymásra, mint a föld rétegei – az első rétegben van egy megaláztatással teli párkapcsolati történet, alatta egy ahhoz nagyonhasonló gyermekkori trauma, és már ott is vagyunk, hogy annak az embernek az egész testét, az egész hormonális folyamatát nagyon durván megbontja, hogyha ebbe a koragyermekkorból ismerős, fájdalmas érzelmi mintázatba kerül felnőttként. Gyerekként valahogy túllépünk a megrázkódtatáson, csak a fel nem dolgozott fájdalom és az azt előhívó helyzetek előbb vagy utóbb – adott esetben egy betegség formájában – visszaköszönnek.

A betegségek kezdete gyakran váratlan és fájdalmas történések, konfliktusok, veszteségek utáni időszakra datálható.

Általában ekkortájt jelentkezik az első tünet, majd következik a diagnózis, ami által már rákerül az ember egy olyan sínre, amiből nagyon nehéz kibogozni, hogy az egész kellemetlen históriának mennyi része az, ami belőle fakad, és mennyi az, amit maga a diagnózis kimondása, vagy éppen a kezelési folyamat idéz elő. A daganatos megbetegedések esete jó példa: az ember halálra rémül már a kórismétől is, aztán gyakran a terápia is iszonyú megterhelő és bizonyos szempontból egészségkárosító lehet.

Hogyan hat a folyamatra a diagnózis?

Ha valaki kap egy diagnózist, az olyan szinten megdermeszti a rendszerét, hogy az valami rettenetes. Egy betegség diagnózisa magában hordoz egyfajta lezártságot, véglegességet és ezzel együtt azt, hogy a betegség egy rajtam kívül álló dolog, nincs hozzá közöm. Amint ráhagyatkozol egy adott protokollra, akkor benne van a pakliban, hogy kisodródsz a saját öngyógyító sínedről.

A kezelések során pedig végképp elveszítjük a testünkkel a kapcsolatot… Az egészségügy rendszerében szinte senkit nem érdekel, hogy mi zajlik benned. Pedig a pszicho-neuro-immunológia és a több kapcsolódó tudományterület eredményeinek tükrében indokolt lenne sokkal egyértelműbb evidenciaként tekinteni ezekre a mechanizmusokra.

Ezek a lelki összefüggések mára nyilvánvalók, de a változást mégsem lehet egyértelműen és mindenhol érzékelni.

Marad – ahogy azt a könyvében is említi – a radikális öngondoskodás. Mit ért ez alatt pontosan?

A radikális öngondoskodás lényege a legteljesebb körű felelősségvállalás saját testi-lelki egészségünkért. Ez akkor működik igazán, ha többé-kevésbé meg tudjuk őrizni a belső lelki harmóniánkat, amely értelemszerűen egészségesebb életmódhoz vezet. Ha pedig időnként mégis megbetegszünk, igyekszünk bölcsen hagyatkozni az öndiagnózis és az öngyógyítás lehetőségeire, és gondosan megválogatjuk, milyen külső kezeléseknek vetjük alá magunkat.

Fontos látni, hogy ez távolról sem arról szól, hogy én mindig egyedül meggyógyítom magam. Mert néha igenis rá kell bízni magunkat egy gyógyítóra, egy orvosra, egy sebészre.

Ez nagyon nagy bizalmat feltételez, és például ott a műtőasztalon nem is nagyon van mit csinálni. Viszont amikor egy műtét előtt, vagy után tudatomnál vagyok, akkor fontos, hogy kapcsolatban tudjak maradni a saját testemmel, ne vonjam ki magam a helyzetből, és egy elfogadó attitűddel, cselekvő és kompetens személyként tekintsek magamra.

Mi a helyzet akkor, ha türelmesek, nyitottak vagyunk, keresgélünk, de hiába gondolkozunk, nem jön értékelhető válasz arra a kérdésre, hogy mi közöm van a betegségemhez… Ilyenkor mi a teendő?

Ez előfordulhat… A testi betegségek sokszor annyira rejtélyes módon vannak kódolva, hogy nehéz tudatosítani az összefüggéseket. Gyakran azért is megy le testi szintre a probléma, hogy ne lássuk. Lehet, hogy ha egyértelműen rálátnánk saját megbetegítő lelkiállapotunkra, ez adott esetben sokkal fájóbb lenne, mint egy betegség. Ilyenkor kell valaki, akivel ezt meg tudjuk osztani, aki egy másik nézőpontot képvisel, vagy ezen a téren vannak tapasztalatai. Lehet ez egy barát, lehet egy családtag is…

Vagy lehet egy képzett segítő, pszichológus is…

Igen, kétségtelen, hogy minél több ilyen történetet hall valaki, annál kifinomultabban, hatékonyabban tud segédkezni a történet földerítésében. Ha én például beszélgetek valakivel, akkor nagyon figyelek arra, hogy hol érzékenyül el. Ha előkerül egy ember, egy kapcsolat, egy élethelyzet, és a velem szemben ülőnek párásabb lesz a szeme, pirosabb lesz az arca, vagy lemerevedik, akkor tudom, elérkezett az idő, hogy elinduljunk az érzelmek felé, és megnézzük közelebbről azt, mi és hol fáj. Szép lassan elérkezünk oda, hogy a beszélgetés, az együtt gondolkodás eljut egy határig, amikor az érzelmek is megmozdulhatnak.

A könyveiből az derül ki, hogy ennek a „megmozdulásnak” a betegségekkel zajló lelki munka során remek színtere lehet a Szomatodráma, vagyis a már többször említett – de semmi esetre sem a szó klasszikus értelmében vett – játék. Hogyan funkcionál a játék ebben a folyamatban?

A szomatodráma játékokban a betegségünket, annak alkotóelemeit, adott esetben a beteg szerveinket, vagy a betegségben érintett testrészeinket megjelenítjük, és a csoport többi tagjának segítségével megszemélyesítjük a térben – azaz kivetítjük a belső világunkat. Ezt externalizációnak nevezzük, ami különös folyamatokat indíthat el bennünk. Ennek során az érzelmek nagyon erős segítőtársaink, ugyanakkor játék közben a történéseket nem mi irányítjuk. Ilyenkor az ember leteszi a tudatos kontrollt, és ezzel egyidőben elindulnak olyan intuitív folyamatok, amelyek átveszik az irányítást. Ilyenkor nem is kell, hogy tudjak, vagy értsek bármit, egyszerűen csak át kell adni magam ezeknek az érzéseknek, és ha rájuk hagyatkozunk, akkor sorban megjelennek azok a már említett, rejtett összefüggések, amelyek közvetve vagy közvetlenül a betegséget okozzák.

Sokan nagyon ódzkodnak attól, hogy belevágjanak egy ilyen önismereti munkába. Mi az a gondolat, ami segíthet legyőzni ezt a félelmet? Elvégre – ahogy ön is említette – ezen az úton óhatatlanul találkozunk fájdalommal és még sok olyan dologgal, amivel nem szívesen nézünk szembe.

Sokan a legdurvább betegségeket is „bevállalják” csak azért, hogy lelki szinten elkerüljék a szembenézést valamivel, ami fáj. Ilyenkor látni kell, hogy az is félelmetes, ha valami kiderül, meg az is, ha nem. Eleve ez a kettősség a legfélelmetesebb ebben az egészben. Szeretném megmutatni magam, de szeretnék elrejtőzni is. Szeretnék megérteni valamit és közben nem akarom, hogy bármi kiderüljön rólam. Sok ember például azért nem jön csoportba, mert fél, hogy kínos lesz, vadidegen emberek előtt kell kitárulkozni stb. Ez teljesen érthető egyébként, épp ezért a szomatodráma során nem szükséges beszélni, bármilyen információt megosztani, csak ha valaki szeretné. A játék remekül működik anélkül is. Amikor már ott vagyunk együtt, pontosan ugyanazokkal a közös emberi dolgokkal, szorongásokkal, félelmekkel és történetekkel, akkor ezek a feszültségek szépen feloldódnak maguktól. Egyébként azt látom, hogy – főleg a betegségek esetében –  egyszer csak eljön a pont, amikor ha félünk, ha nem, érezzük, hogy menni kell, valamit tenni kell. Jó lenne, ha nem várnánk meg mindig ezt a pontot, az utolsó utáni pillanatot.

Miért éri meg szembenézni ezekkel a félelmekkel és fájdalmakkal?

Mert felszabadít. Olyan ez, mint egy régi, de megromlott emberi kapcsolatot helyrehozni. Az ember fél tőle, vívódik, aztán hoz egy döntést, és felemeli a telefont… Ilyenkor megkönnyebbülünk, érezzük, hogy milyen jó, hogy ezt megléptük, itt van újra egy ember, akit szeretek. Ugyanez vonatozik a testi és lelki folyamatokra is. Magunkat kell visszakapni, magunkkal kell békét kötni. Ugyanúgy, ahogy egy gyermek még képes szabadon, őszintén szeretni magát. Ezt a fajta szabadságot útközben elveszítjük. Gyógyulás alatt én azt értem, amikor valaki rájön arra, hol veszítette el ezt a gyermeki szabadságot, az egységet önmagával. Ha valaki erre újra rátalál, és képes ezzel az attitűddel továbbmenni, akkor jó eséllyel a betegség elköszön tőle.

forrás: pszichoforyou,Szabó Eszter Judit

Emberhez méltó ház

A jó ház szép is, emberhez méltó terekkel. Milyen az ökologikusan tervezett ház?

Egy háznak minden évszakban és minden napszakban jól kell működnie, mivel a környezeti hatások időben dinamikusan változnak. A jó épületet úgy tervezték és építették, hogy ezekhez a változó hatásokhoz tudjon alkalmazkodni, a belső klíma egyenletesen kellemes maradjon. A kedvező környezet hatásokat az épület hasznosítani tudja, a kedvezőtleneket pedig kivédi.

Az építészet a tömeg és a közre zárt tér művészete. A közrezárt tér jellemzői a tágasság, levegősség, fény; az építész ezekre hat, amikor a téri keretet megfogalmazza. Az ember valamikor barlangokba húzódott be, mára mesterséges barlangrendszereket épít városaiban, településein. Ez persze túlzás, de a mesterségesen épített környezetnek mindig is az volt a célja, hogy menedékként szolgáljon a káros hatásoktól. A jó építészetnek azonban célja a kedvező környezeti hatások felhasználása is.

A természettel együtt élő ember tudta, hova telepítse a házát, az évszázados építési technikák nem tartogattak meglepetést. Ma nem ritka, hogy a kaotikus beépítésű terület túlzsúfolt telkein hiába is próbáljuk a benapozást maximálisan lehetővé tenni, nem lehet, mert a szomszéd épülete leárnyékol. A jó levegőt hiába próbáljuk biztosítani, ha az egész utca a gépkocsit kipufogógázától fulladozik, a drágán előállított és helyszínre szállított építőanyagok egyik-másikáról pedig kiderül, hogy mérgező vagy sugároz. Valamit mégis tenni kell.

A környezettudatos, energiatakarékos, klímatudatos, szoláris vagy ökoépítészet a kedvezőtlen hatások mérséklésére, a kedvezők erősítésére törekszik. A cél a kellemesebb környezet, komfortosabb klíma, a jobb levegő, a több fény, az egyenletesen kellemes hő és páraháztartás, a biológiailag káros hatások – penész, gombák, méreganyagok – kiszűrése, a mesterséges energiafelhasználás csökkentése révén a környezetszennyezés csökkentése.

A helyzet gyökeres megváltoztatásához az építész egyedül kevés. Várostervezőkre, beruházókra, építtetőkre, döntéshozókra, iparpolitikusokra, törvényhozókra is felelősség hárul. Szemléleti változásnak kell bekövetkeznie, ami az életmódot, az igények újrafogalmazását, a tervezést, kivitelezést és az épületek üzemeltetését is érinti. A környezetalakítás, az építés azonban az építész kezében van, elsősorban az ő felelőssége.

A mi klímánkon télen fűteni és szigetelni kell, nyáron árnyékolni és az épületeken hűvösen tartani. Az épületnek e két ellentétes, de összeegyeztethető igénybevételnek kell megfelelnie. Az elsőnek jó hőszigeteléssel, jól záródó és külső védelemmel (redőnnyel, zsalugáterrel) ellátott ablakokkal, gazdaságos fűtéssel, jól tervezett alaprajzzal és helyszínre telepítéssel, kompakt tömeggel, zsilipelt bejáratokkal lehet eleget tenni. A nyári viszonyokra a jó hőszigetelés mellett a megfelelő tömegű fal és födém tud megfelelő klímát biztosítani, a homlokzatokat főleg az üvegezett felületeket árnyékolni kell. Azok az építészeti eszközök bizonyulnak időtállónak, melyek mindkét követelménynek eleget tesznek.

Ilyen a kinyúló eresz, amely télen a hótól, esőtől, hidegtől véd, nyáron a homlokzat felmelegedését akadályozza. A népi építészetből ismert tornác hasonló funkciót lát el: passzívan védekezik a természet változásai ellen. A tornác és az eresztúlnyúlás megfelelően alkalmazva a nappálya változásait használja ki: a téli, alacsony beesési szögű melegítő napsugarat beengedi, a nyári magas napállás perzselő forróságát kizárja.

A hagyományos háromosztatú parasztházak passzív napenergia-hasznosító épületek voltak. A fésűs beépítésű házak egymást védték az északi szél ellen, míg a kedvező déli tájolás felé fordulva biztosították egymás számára a napot. A túlzott nyári forróság ellen zsalugáteres ablakokkal, tornácokkal védekeztek.

A legtisztább energia a napenergia. Hasznosításának eszköztárába tartozik a nálunk is alkalmazható télikert, zárt erkély. Eredetileg Angliából származik mindkettő, átvétele kritikus elemzést igényel, hisz nálunk az árnyékolást és a szellőztetést is jól meg kell oldani.

Az úgynevezett pufferzónás alaprajzszervezés lényege már a görögök óta ismert: a hideg és sötét északi oldalra raktárak, kamrák, wc, közlekedő, garázs stb. kerüljön, ezzel is védve a dél felé tájolt lakóhelyiségeket. A lakóegységeket dél felől oszlopsorral, tornáccal, növényzettel védhetjük, északról pufferhelyiségekkel.

Az északi oldalra örökzöldeket, fenyőket, sövényeket telepítsünk, ezek széltörő akadályt képeznek. A déli oldalra viszont lombhullató fákat ültessünk, mivel ezek télen átengedik az éltető napfényt, nyáron a lombkorona kellemesen árnyékol.

A lapostetőket megfelelő körültekintéssel füvesített zöldtetőkké alakíthatjuk, az épületet övező felületeket betonozás helyett füvesítsük, esetleg járólapokat, homokba ágyazott kis kockaköveket alkalmazzunk. Törekedni kell a természetes anyagok használatára az építési szerkezetek, burkolatok kialakításánál. Cserép, tégla, kő, fa, mész, üveg legyen környezetünkben, ha lehet.

A környezettudatos ökoépítészet legfontosabb eleme maga az ember!

Minden szempont betartásával is lehet csúnya, nyomasztó házat tervezni. A jó ház szép is, emberhez méltó tereket hoz létre, melyek változatos geometriájúak, kellemes léptékűek. Ezt szűk közlekedők elhagyásával, kétszintes, galériás, tetőig felnyitott terekkel segíthetjük elő. A technikai fejlődéssel lépést tartva nem lenne szabad elfeledkezni az építés ősi tradícióiról sem.

Írta: Szekér László DLA, okl. építészmérnök

2016. 08. 04. Szerző:

Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Pál Tamás ájurvéda szakértő tippjei forró nyári napokra.

A nyári évszak a pitta dósa uralma alatt áll. A forróság különösen azoknak az embereknek elviselhetetlen, akikben születésüktől fogva sok a tűz elem. Ők egyébként is sok belső hővel rendelkeznek, a nyári kánikula szinte elviselhetetlen a számukra. A magyar emberek többsége valamilyen pitta típusú kombináció, pitta-váta, vagy pitta-kapha típusú. Főként nekik szólnak az alábbi jó tanácsok, de mivel extrém forróság van, mindenki hasznára válhatnak az itt leírtak.

Nyáron a nagy hőségben javasolt a szervezetet folyamatosan hűteni. Ez magától értetődőnek tűnik, de nézzük, hogyan lehet ezt megvalósítani: Külső és belső módon, táplálkozással és életmódbeli javaslatok betartásával.

A szervezet extrém hőségben enyhébb esetben hőkimerülést, súlyosabb esetben hőgutát kaphat. Mindkettő rendkívül súlyos, akár halálos következményekkel is járhat, nagyon komolyan kell venni, hogy az ember ne legyen tartósan kitéve magas hőmérsékletnek. Nagyon nehéz napokat élünk meg, hiszen a hőmérséklet sokszor reggel is még 30 fok körül van sok lakásban. A szervezet nem tud lehűlni, folyamatos megterhelésnek van kitéve. Aki rosszul van, azonnal forduljon orvoshoz, ha valaki a környezetünkben rosszul lesz, segítse embertársát olyan helyre, ahol el tudják látni. Hűteni kell a testet folyamatosan, ha otthon vagyunk, időnként zuhanyozzunk le először langyos vízzel, majd lassanként hűtsük le egy kicsit a vizet. Ülőfürdő is javasolt, ugyanezzel a kódszerrel, úgy, mintha lázas beteget akarnánk lehűteni. Fontos! Senki ne végezzen nehéz munkát vagy megterhelő sporttevékenységet a napon, sőt a melegben sehol sem.

A klímával nagyon kell vigyázni, nem szabad közvetlenül a testre irányítani, autóban sem! Megfázás és a váta dósa kibillenése lehet belőle. A klímát se úgy használjuk, hogy 18 C fokra állítjuk, hanem tegyük inkább kb. 25 C fokra. A klimatizált járműből vagy helyiségből ide-oda kiszállni nagyon veszélyes, megterheli a szív és érrendszert. Idősek, gyerekek különösen nagy veszélyben vannak, és azok, akiknek szív érrendszeri betegségük van. Klimatizált járművünket fokozatosan állítsuk be a hűtésre, és amikor kiszállunk is deklimatizáljunk. Vagyis, lassanként emeljük a hőmérsékletet, zsilipeljünk, a 20-25 fokos klimatizált autóból ne szálljunk ki azonnal a 40 C fokos szabadba.

Mindenki használjon nagyon erős faktorú napolajat, és ezt naponta többször, rendszeresen kenje fel a bőrére. Figyelem! Az UV sugárzás nem fentről lefelé sugárzik, hanem a levegőben van és minden irányban terjed, a szél is mozgatja a levegővel együtt! Vízszintesen is terjed, tehát árnyékban is lehetséges igazán magas UV sugárzás, még akkor is, ha nem süt oda közvetlenül a nap. Kalap viselése javasolt, keressük az árnyékot, és lassan mozogjunk, ha már feltétlenül kell valahová mennünk. Folyamatosan igyunk, lehetőleg vizet. A víz ne legyen hideg, mert a szervezetbe került hideg folyadék a nyáron amúgy is alacsony fokon működő Agnit megzavarja. Az Agni, az emésztő tűz, ami az életenergiáért is felel, ebben az évszakban takarékon működik, ezért van az, hogy nem nagyon vagyunk napközben éhesek. Amikor leszáll a nap, sok ember akkor lesz éhes, mert ilyenkor élénkül meg az Agni.

Extrém hőségben javasolt keveset enni. Hideg ételeket ne együnk, mert a hideg megzavarja az emésztés képességét. A forró ugyan ilyen rossz, tovább emeli a test belső maghőmérsékletét. Mi a javasolt hát? A langyos étel és a langyos ital. Könnyen emészthető, segíti az Agnit és nem emeli fel vészesen a testhőmérsékletet.

Mi az, ami ilyenkor kerülendő?

Hagymafélék, sós és forró ételek, erősen fűszeres ételek, bors, chilli, erős paprika, és a gyömbérrel is óvatosan, mint ahogy minden hevítő fűszerrel is ez a teendő. Kerüljük az alkoholt, mert a lebontásához víz kell, a test a szervezetből von el folyadékot. Lehetőleg tiszta vizet igyunk, ne egyszerre nagy mennyiséget, hanem folyamatosan igyunk, akár félóránként, ha kívánjuk. Mézet ne együnk, mert a méz is jelentős mennyiségű folyadékot von el a szervezetből. A savanyított tejtermékek, húsféleségek is növelik a szervezet savasságát, növelik a pitta dósát, ezért a hőt is. A barna rizs, a rozs, a sok paradicsom, a padlizsán is növeli a pittát és ezért a belső hőt, ezért nem javasoltak nagy mennyiségben.

Mi a javasolt:

Langyos ételek fogyasztása, sok gyümölcs, zöldség, langyos levesek, javasolt az extrém hőségben minél kevesebbet enni, és alacsony kalória tartalmú ételeket fogyasztani. Vegán étkezés is megfontolandó, ha valaki bírja érdemes pár napig, esetleg egy két hétig kipróbálni. De ne együnk egész nap nyers ételeket, mert ezek nehezen emészthetőek nagy mennyiségben. Javasolt párolt zöldségeket, főzelékeket leveseket készíteni, olíva olajjal, vajjal. Fehérjére azonban szükség van, hosszú távon nem jó ötlet teljesen nélkülözni ezeket Legjobb a tojás, mert rengeteg tápanyagot és vitamint tartalmaz, és könnyebb mint a húsfélék, és nem savasítanak, mint a savanyított tejtermékek.
Nagyon jók ilyenkor a tökfélék, cukkini, édesburgonya, karfiol, karalábé, kelbimbó. A rózsalekvár, rózsavíz, a kókusz hűtő hatásúak, fogyasztásuk javasolt. A kókusz a bőrön is jó, napvédő hatása is van, de ne állandóan kenjük, mert eltömíti a pórusokat. Az indiaiak nagy melegben a fejükre, hajukra kenik a kókusz olajat, mert hűsítő hatását ezer évek óta ismeri az ájurvéda. Az alkoholmentes sör, amely kesernyés ízű, csökkenti a pittát, ezért hűtő hatású. De hideg ne legyen, legfeljebb szoba hőmérsékletű.

Az ájurvéda javasolja, hogy reggelizzünk meg reggel 8-ig, ebédeljünk 12-13 óra között és vacsorázzunk meg 6 órakor. Ez nyáron is így javasolt. Olyan helyen ne együnk, ahol evés közben ki vagyunk téve a napnak!

A vízparton extrém magas az UV sugárzás, napszemüveggel védjük meg a szemünket, mert az erős fény szürke hályogot okoz. Akinek érzékeny a bőre, ne menjen napra egyáltalán. Napozni csak délelőtt 10-ig, és 16 óra után szabad, azoknak, akiknek nincsenek bőrproblémáik. Az Aloe Vera bőrre és belső fogyasztásra is ajánlott, segít a pitta nyugtatásában és regenerálja a bőrt.

Ha edzeni akarunk, akkor jó ötlet reggel vagy este egy klimatizált edzőterem, de a szokásos edzésadagunknak csak egy részét végezzük el, mert melegben kevesebb az energiánk. Fokozott folyadékbevitel ajánlott, edzés közben is igyunk folyamatosan.

Vigyázzunk magunkra és embertársainkra is, segítsünk azokon, akik rosszul lesznek, vagy esetleg zavartan viselkednek, mert ez is lehet a hőkimerülés vagy a hőguta jele.

Mindenkinek jó egészséget és szép nyarat kívánok!

Pál Tamás