Sugarfree

"Az egészséget az ember teremti és éli meg minden napi élete díszletei között"

gyógynövények meghűlésre

Borsmenta

A levél illóolajat (benne mentolt, mentont, mentofuránt), valamint cseranyagokat, flavonoidokat tartalmaz. A benne lévő mentol hűsítő és fájdalomcsillapító hatású. Az egyik legkedveltebb gyógynövény, ha megfázásról van szó. Bizonyítottan jó fejfájás-csillapító, fertőtlenítő, vértisztító, és hatásos a légúti megbetegedések kezelésében.

Hogyan használjuk?

Forrázzunk le 1 csésze forrásban lévő vízzel 2 púpozott teáskanál szárított borsmentát, majd 5-7 perc után szűrjük le.

Csipkebogyó

csipkebogyó a C-vitaminon kívül számos olyan anyagot tartalmaz, amelyet az emberi szervezet számára fontos: pektin, flavonoidok, cukor, alma- és citromsav, cseranyag, A vitamin.

A C-vitamin fokozza a szervezet ellenálló-képességét, a flavonoidok pedig gyulladáscsökkentő és antibiotikus hatásúak. A bogyóból készített gyógyteát influenzás időszakban, meghűléses megbetegedések idején érdemes rendszeresen fogyasztani.

Hogyan használjuk?

A benne lévő C-vitamint megtartani leginkább úgy tudjuk, ha forrázás nélkül éjszakára beáztatjuk a szárított bogyókat. Szirupot is készíthetünk belőle, ehhez mossunk meg 500 gramm csipkebogyót, hasítsuk fel, majd áztassuk be ¼ liter almalébe egy éjszakára. Forraljuk fel, passzírozzuk át egy szűrőn, tehetünk bele mézet is. Napi 1 evőkanálnyit fogyasszunk belőle.

Fontos! Poros utak mellett ne gyűjtsünk csipkebogyót!

A borsmenta és a gyömbér is remekül elűzi a megfázás tüneteit

Fokhagyma

Hatóanyagai, az allicin és a szaponin antibakteriális és antimikotikus (gombaellenes) hatásúak, így légúti megbetegedésekre remekül alkalmazható. A népi gyógyászatban meghűléses betegségeket is gyógyítanak vele. A fokhagyma baktériumölő hatásának köszönhetően tisztítja a szervezetet.

Afokhagymamegakadályozza a gyulladásokat is.

Hogyan használjuk?

Készítsünk belőle fokhagymalevet! Hámozzunk meg 5 gerezd fokhagymát és vágjuk össze apróra, majd mozsárban dörzsöljük szét egy nagy kanál mézzel.  Adjunk hozzá 1 csésze vizet forraljuk fel az egészet, majd hagyjuk állni kb. 5 percig, és szűrjük le. Napi 1 kanálnyit szedjünk belőle.

Gyömbér

gyömbér fokozza a szervezet ellenálló-képességét, ezért ideális megfázásos panaszokra. Rosszullét esetén is hatásos.

Hogyan használjuk?

Hámozzunk meg egy hüvelykujjnyi darabot, vágjuk apróra, majd főzzük meg fél liter vízben 10-30 perc alatt. Szűrjük le, ízesítsük mézzel.

Készíthetünk belőle szirupot is: 30 percig főzzünk 2 teáskanál apróra vágott gyömbért és 200 ml vizet, adjunk hozzá 100 gramm mézet és sűrítsük be. Teába keverve de magában is fogyaszthatjuk.

Fontos! A terhességi rosszulléten nem segít a gyömbér!

Hársfavirág

hársfavirág tartalmaz flavonoidot, illóolajat (geraniolt, linaloolt, eugenolt), cseranyagot és nyálkaanyagot.

Antibiotikus hatású, valamint befolyásolja az agy hőszabályzó központját, így aktiválja az izzadságmirigyeket és az immunrendszert, ami megfázás esetén nagyon fontos. Meghűléses betegségekre, köhögéscsillapításra kiválóan alkalmas. Enyhíti a hörghurutos panaszokat, köptető, nyákoldó hatású. Nyálkaanyagai serkentik azimmunrendszerműködését.

Hogyan használjuk?

1 csésze forrásban lévő vizet öntsünk 2 teáskanál szárított hársfavirágra, majd hagyjuk állni 10 percig. Izzasztás céljából igyunk meg 2 csésze forró teát, majd takarózzunk be jó melegen.

Fontos! Napi fogyasztásra nem ajánlott, mivel megzavarhatja a szervezet hőháztartását!

Homoktövis

homoktövis igazi C-vitamin bomba, a termés tartalmaz még flavonoidokat, amelyek segítik a C-vitamin felszívódását, valamint ásványi anyagokat és zsírosolajokat is. Remekül erősíti az immunrendszert emellett gyulladáscsökkentő hatású is.

Hogyan használjuk?

Több módon is alkalmazható, a legegyszerűbb, ha a termések préselt gyümölcslevét fogyasztjuk. Naponta több evőkanálnyit együnk belőle, gyerekeknek is adjuk.  Szirupot is készíthetünk belőle: 500 gramm termést vágjunk félbe, áztassuk egy éjszakára 250 ml vízbe, másnap pedig forraljuk fel és passzírozzuk át egy szűrőn. Mézzel is ízesíthetjük, hűtőben is tárolható. Napi 1 evőkanálnyi ajánlott belőle.

Fontos! Ne kézzel szedjük a bogyókat, hanem metszőollóval vágjuk le!

Az átmeneti időjárás bizony csalóka. Bár napközben úgy érezzük, hogy jó idő van, mégis vigyáznunk kell, mert könnyen megfázhatunk és torokgyulladást kaphatunk. De ilyenkor se ijedjünk meg, használjunk gyógynövényeket a fájdalmak enyhítésére!

Kakukkfű

kakukkfű virágos, leveles hajtásait használjuk, hatóanyagai az illóolajok  cseranyagok, triterpéneket és flavonoidok. A kakukkfű illóolajai erőteljesen baktériumölő, fertőtlenítő hatásúak. Légzőszervi panaszokra is kiválóan alkalmazható A gyógytea fogyasztása vagy az azzal történő gargarizálás, jó gyógyír köhögés, torokfájás esetén. A cseranyagok elvonják a nyálkahártyán megtelepedett baktériumok táplálékforrását.

Hogyan használjuk?

1 csésze vízzel forrázzuk le a 2 teáskanál szárított kakukkfüvet, fedjük le 10-15 percre, majd szűrjük le.

Fontos! Ha gargalizálni akarunk, hagyjuk kihűlni a teát, köhögés ellen pedig tegyünk bele mézet! Állapotos nők ne használjanak kakukkfűolajat!

Levendula

levendulát elsősorban nyugtató hatása miatt kedvelik, azonban megfázásra is remek gyógyír. Fő hatóanyaga a nagyon kellemes illatú illóolaj (linalool, linalil-acetát), de tartalmaz még flavonoidokat, cseranyagokat, kumarinokat is. Teája idegnyugtató, görcsoldó hatású, de ismert fejfájás-csillapító, fertőtlenítő hatása is.

Hogyan használjuk?

Forrázzunk le 1 csésze forrásban lévő vízzel 2 nagy teáskanál levendulavirágot. Hagyjuk állni 5-10 percig, szűrjük le, ízesítsük mézzel.

Ökörfarkkóró

A virág triterpén szaponinokat (verbaszkoszaponinokat), flavonoidokat, nyálkaanyagot, iridoidokat tartalmaz. A nyálkaanyagok csökkentik a gyulladt nyálkahártyák irritációját. A szaponinok oldják a letapadt váladékot, ezáltal megkönnyítik a  felköhögést. Az iridoidok gyulladáscsökkentő hatásúak.

Hogyan használjuk?

2 teáskanál összetört virágot forrázzunk le 1 csésze vízzel, hagyjuk állni 10 percig, majd szűrjük le. Napi több csészével igyunk belőle.

Fontos! Gyerekeknek is nyugodtan adhatjuk!

forrás:házipatika.com

Möbius-szalag a rejtély

Mit tudunk August Ferdinand Möbius (1790.11.17. - 1868.09.26) német matematikusról?

Először alkalmazta az analitikus módszereket a projektív geometriában. Szerénysége miatt csak jelentéktelen csillagászként élte le életét. Mikor 68 éves korában beküldte az egyoldalú felület geometriájáról szóló értekezését a Francia Akadémiának, nem volt szerencséje: sok más művel együtt ez is évekig porosodott az Akadémia valamelyik fiókjában. Végül is maga a szerző adta ki.

 

A Möbius-szalag kétdimenziós felület, amelynek különlegessége, hogy csak egyetlen oldala és egyetlen éle van.

Az energiasűrűség a rejtély kulcsa

A 180 fokkal megcsavart, majd a két végénél összeragasztott papírcsík egyetlen, végtelen felülettel és éllel rendelkezik, a fura forma kialakulására pedig a harmincas évek óta próbál matematikai magyarázatot találni a mechanika tudománya. Gert van der Heijden és Eugene Starostin, a University College London kutatói a Nature Materials lapban publikált tanulmányukban most előálltak a megoldással. A matematikusok a nemlineáris dinamikát hívták segítségül, és arra jutottak, hogy a Möbius-szalag formájáról a papírszalag felületén a hajlítás hatására létrejött rugalmas energiák különböző eloszlása tehet.

A piros részeken a legnagyobb az energiasűrűség

Az energiasűrűség a felület egyes részein annál nagyobb, minél erősebben meg van hajlítva az anyag. Az energiasűrűség-elmélet megmagyarázza azt is, hogy eltérő szélességű anyagból készített szalagok formája különbözik: minél szélesebb a papírcsík, annál inkább háromszögre emlékeztető alakot vesz fel a Möbius-szalag; illetve minél vékonyabb, annál elnyújtottabb fektetett nyolcast kapunk.

Nem biztos hogy ezoterikus

Bár a tanulmányt eredményeit a matematikus közvélemény az "ezoterikus" jelzővel illette, a két kutató szerint a felfedezésüknek lehet gyakorlati haszna is. A gyógyászatban új gyógyszerek struktúráinak felépítésekor, vagy mesterséges anyagok töréspontjainak meghatározásakor segíthet az elmélet.

(Index-Tudomány)

 

Möbius-szalag készítési módjai

A szalagot könnyen elkészíthetjük egy papírcsíkból, ha végeit összeragasztjuk úgy, hogy az egyiket 180°-kal elfordítjuk. Az egyoldalúságról úgy győződhetünk meg, ha egy ceruzával hosszirányban a közepén csíkot húzunk: így vissza kell jutnunk oda, ahonnan elindultunk, bejárva az eredeti szalag mindkét oldalát.

További érdekesség, hogy ha kettévágjuk az imént említett vonal mentén, egy, az eredeti szalagnál kétszer hosszabb (fele olyan széles), immár kétoldalú felületet kapunk. Ha még egyszer hasonló módon körbevágjuk, akkor két egymásba fonódó szalag lesz az eredmény. Ha három részre vágjuk, akkor két egymásba fonódó szalagot kapunk: az egyik ismét egy Möbius-szalag lesz, a másik egy kétszer olyan hosszú, kétszer csavart szalag.

A hasonlóan páratlan számszor csavart szalagok darabolása hasonló érdekes eredményt ad. Például a háromszor 180 fokosan csavarodó szalag kettévágásával lóherecsomótkapunk. A végeredményként kapott csavarodások száma kiszámítható a következő egyenletből: 2N + 2 = M, ahol N a csavarodások eredeti száma, és M a csavarodások kapott száma. A Möbius-szalaghoz hasonlóan a páratlan számszor csavart szalagoknak egy élük és egy oldaluk van. A páros számszor csavartak ellenben két oldalúak és két élűek.

A számítógépes grafikában így is lehet Möbius-szalagot konstruálni:

  • Végy egy téglalap alakú szalagot
  • Forgasd meg egy olyan pont körül, ami nincs vele egy síkban
  • Minden egyes lépésben forgasd meg a körül a vele egysíkú egyenes körül, ami kettévágja a szalagot, és merőleges az alapkör sugarára
  • Ha így megtettél egy teljes fordulatot, akkor a téglalap egy Möbius-szalagot súrolt végig.

Möbius,  Bach

Douglas R. Hofstadter utólag egy Bach-művet is kapcsolatba hoz a Möbius-szalaggal.

1747-ben Bach találkozott a porosz Nagy Frigyessel. . Két hónappal a királlyal való találkozás után elkészült a Musikalisches Opfer.

A király által adott témát (Thema regnum) dolgozta fel Bach a "rák kánon"-ban, amely akár egy Möbius-szalagra is felrajzolható. A kánon témája egyszerre hangzik el úgy, hogy az egyik szólam az elejéről, a másik pedig a végéről kezdi a témát. Ha Möbius-szalagra írjuk a kottát, akkor mindig a szalag "két oldalán" lévő hangjegyek szólnak egyszerre. Ezt szemlélteti a video:

 

http://tudomany.blog.hu/2017/06/25/a_mobius-szalag

 

MINDFULNESS

„A multitasking egy mítosz”

interjú Dr. Márky Ádámmal

A 21. század olyan tempót követel meg tőlünk, hogy könnyen úgy érezhetjük: ha lassítunk, kimaradunk. Dicsőítjük a multitaskingot, pedig valójában egyáltalán nem hatékony, ha figyelmünket gyorsan váltogatjuk. Szeretnénk koncentráltak és kiegyensúlyozottak lenni, ugyanakkor még mindig furán nézünk egy kollégára, aki elvonul 10 percre relaxálni vagy meditálni. Mit is jelent a ma már nagyon trendinek számító mindfulness kifejezés? Hogyan kap helyet egy munkahelyen a tudatos jelenlét? Interjúnkban Dr. Márky Ádám orvost, vezetői tanácsadót, mindfulness-kutatót kérdeztük.

Iroda, Szabadúszó, Számítógépes, Üzleti

Mesélnél kicsit arról, mit is jelent a mindfulness? Miben segít?

A mindfulness alapvetően a tudatos jelenlét állapota, amelyet többféle módon lehet elérni és megélni. A lényege, hogy az ember energiát befektetve a jelen pillanatra fókuszálja a figyelmét, és mivel a testünk csak a jelenben létezik, ezért praktikus a saját testünkre figyelni. Vannak formális és informális gyakorlatai a mindfulnessnek. A formális gyakorlás a meditálás, az informális pedig minden olyan cselekvés lehet, amit tudatos figyelemmel végzünk; a vezetés, a futás, a főzés, a biciklizés, egy beszélgetés. A lényeg: megengedően, kíváncsian odafigyelünk arra, hogy éppen mire figyelünk. A mindfulness erről szól.

Tegyük helyre a fogalmakat! Mi is az a meditáció, mindfulness alapú intervenció, autogén tréning, és hogyan függ mindez össze a mindful állapottal?

A mindfulness egy állapot, amelybe több úton is el lehet jutni. Az egyik legjobb lehetőség a meditáció. A meditáció – amennyiben nem spirituális kontextusban beszélünk róla – a figyelem fókuszálásáról és újrafókuszálásáról szól, megengedő, elfogadó attitűddel. A lényege, hogy az ember egy pontra összpontosítja a figyelmét, például a testére. A fókuszpont lehet egy testi érzés, érzet vagy akár valami külső dolog is, mint amilyen például az óra kattogása. Bár azt megjegyezném: mindig gyanús, ha valaki nem akar a saját testére odafigyelni. Az egy fontos jel, ha nem akarunk odafigyelni magunkra. Gyakorlás közben figyelünk a testünkre, és ha elkalandozunk, akkor anélkül, hogy emiatt rosszul éreznénk magunkat, visszairányítjuk a figyelmünket az eredeti fókuszra. A különböző mindfulness alapú módszerek, melyek kapcsán elterjedt a mindfulness kifejezés, mint pl. az MBSR, a meditációra és a tudatos jelenlét mindennapi megélésére tanít – mindezt

A NYUGATI GONDOLKODÁSUNKRA SZABVA.

Ugyanakkor a mindfulness elterjedése előtt jó 80 évvel is voltak már hasonló módszerek. Az autogén tréning is hasonló módon, az önmagunkra irányított figyelemről szól. Az viszont fontos, hogy ennél sokszor nincs kellően hangsúlyozva a megengedő, elfogadó attitűd.

Ki hogyan teszi le a voksát egy-egy módszer mellett?

A tudatos jelenlét gyakorlásához a legjobb módszer a meditáció. Azonban ha kimondjuk ezt a szót, sokaknak a buddhista szerzetesek vagy a hegytetőn ülő tibeti szerzetes bácsik ugranak be először. Tehát az emberek fejében erősen kapcsolódik hozzá egy spirituális vonal.

Hogyan kaphat fókuszt a mindfulness a munkahelyen?

Tulajdonképpen evolúciós okai vannak annak, hogy mindfulnessről beszélhetünk akár a munkahely vonatkozásában is. A világ nagyon sokat változott az elmúlt 100 évben, mi pedig

NEM TUDUNK ELÉG GYORSAN ADAPTÁLÓDNI.

Az agyunk evolúciós érés eredményeként működik úgy, ahogyan azt most tapasztaljuk. Ez a működés azonban teljesen alkalmatlan arra, hogy jól érezzük magunkat a 21. században. A mai embernek szüksége van egy olyan eszközre, amivel csökkenteni tudja a túlhajszoltságát, a rosszkedvét, és közben fókuszba tudja hozni magát. A mindfulness több dologban is segíteni tudja az embert a munkahelyén, például fejleszti a figyelmünket. Szerintem jelenleg mindenki küzd legalább egy minimális ADHD-val. Ez nem csoda, hiszen az életünk arról szól, hogy mindig mindenhonnan információkkal bombáznak minket – a mobilunkból, az internetről, a tévéből, a rádióból.

Az egyik evolúciós örökségünk, hogy sok információt szeretnénk az agyunkban tárolni. Az információnak ugyanis magas a túlélési értéke. Csakhogy ma már annyi hír van, hogy a mennyiséggel nem tudunk mit kezdeni. Az emberek ma nagyon nehezen tudnak fókuszálni, mert az agyunk folyamatosan váltogatja a figyelem fókuszát, hogy minél több információt be tudjon fogadni. A legtöbben, miután elkezdenek dolgozni, már 3 percen belül máshol vannak gondolatban. Ha pedig leülnek valakivel beszélgetni, titokban a telefonjukat nézegetik és közben azon gondolkodnak, hogy milyen feladataik vannak még a munkahelyen… Sose vagyunk ott, ahol éppen lennünk kellene. Nem vagyunk tudatosan jelen, és ez így nem hatékony. Rengeteg hatékonyságnövelő módszer, praktika, eszköz létezik, de amíg az ember nem tanulja meg a figyelmét fókuszálni, addig ezeknek sincs értelme. Ahol nincs víz, ott nem lehet hullámot kelteni…

A másik olyan készségünk, amely ma már nem feltétlenül szolgál minket, hogy nagyon jól tudunk emlékezni a rossz dolgokra. Régen az életünk múlt azon, hogy jól emlékezzünk arra, kibe nem szabad belekötni, melyik virágot nem szabad megenni, vagy hogy a kardfogú tigris elől el kell futni. Ezeket a szabályokat a rossz emlékeink „verték belénk”, és hasznos is volt mindet tudnunk. Csakhogy ma már nem sok embert fenyegetnek az ilyen veszélyek, a működésünk azonban nem változott meg. Ha az ember nem tudatos ezen a téren, nem veszi észre, hogy általában a múlttal kapcsolatban és a jövőre nézve is a negatív emlékei, gondolatai dominálnak. Ezért nem is változtat ezeken, így hosszú távon valószínűleg boldogtalan lesz.

A stressz is egy komoly probléma a szervezetekben. Ebben is segíthet a mindfulness?

Az is egy evolúciósan fontos képességünk, hogy nagyon jól tudunk stresszelni. A stresszválasz – ami egy komplex fiziológiai történés – régen könnyen megmenthette az életünket. Manapság a fő probléma az, hogy ez a stresszválasz folyton be van kapcsolva. Amikor negatív dolgokon rágódunk, kognitíven ugyanazt a reakciót kapcsoljuk be, mintha tényleg épp egy kardfogú tigrissel állnánk szemben. Ma már nem találkozunk kardfogú tigrissel az utcán, vagy olyan dologgal, ami veszélyeztetné a fennmaradásunkat. Viszont a mai ember már kognitíven is meg tudja oldani, hogy megjelenjen ez a válasz a testében. Ez iszonyú káros az egészségünkre. A mindfulness segít abban, hogy képesek legyünk kikapcsolni a stresszválaszt. A stressz amellett, hogy iszonyú káros, a gondolkodást is beszűkíti. Csökkentése tehát nemcsak az egészségünkre van jó hatással, de komoly hatékonyságnövekedést is elérhetünk vele. Az a munkaerő, aki sokat beteg, nem tud tisztán gondolkodni és még rosszkedvű is, az nem túl jó munkaerő. Így kap helyet a mindfulness a munkahelyen. Mindezek mellett pedig rendkívül hatékonyan fejleszti az érzelmi intelligenciát is. A magas érzelmi intelligenciával rendelkező emberekkel jobb egy csapatban dolgozni, sokkal motiváltabbak és motiválóak, így jobb vezetők is.

Mi a helyzet a multitaskinggel?

A „MULTITASKING” EGY MÍTOSZ,

a dicsőítése pedig teljesen alaptalan. Nem tudunk egyszerre több helyre figyelni, egyszerűen csak nagyon gyorsan váltogatjuk a figyelmünk fókuszát. Ez nem hatékony. Hatékonyak akkor vagyunk, ha hosszú távon tudunk valamire koncentrálni. Azonban az agyunk jutalmazó központja bekapcsol, ha elintézünk valami kis feladatot vagy ha kapunk egy új mail-t vagy like-ot (gondolnak rám, szeretnek stb.), és emiatt szívesen áltatjuk magunkat azzal, hogy a multitaskinggel hatékonyabbak vagyunk. A kutatások alapján a tudomány azonban ennek ellenkezőjét mondja.

Szokták-e azt támogatni, hogy valaki elvonuljon a munkahelyén és relaxáljon/meditáljon?

Szerencsére egyre több csendszobát avatok, úgyhogy igen. A nagy amerikai IT cégeknél és a nagyobb start up-oknál ennek nagy kultúrája van. Ott nem ciki, ha valaki el akar vonulni 10 percre. Persze olyan esettel is találkoztam, amikor egy cégvezető nem látta meg az ebben rejlő lehetőséget. Csak akkor volt hajlandó belemenni abba, hogy a dolgozók elvonuljanak relaxálni, ha 10 perccel korábban jöttek be, vagy mentek haza. Pedig a hatás akár rögtön is érzékelhető: az ember már 10 percnyi meditáció után kipihentebb és átgondoltabb. Hosszú távon pedig kiegyensúlyozottabbá válik a teljesítménye, mert a mindfulness megnöveli a testi-lelki ellenálló képességét. Ez egy befektetés. Valaki meglátja, hogy ebbe érdemes befektetni, valaki pedig sajnos nem.

Miben másak a mindfulnesst támogató cégek?

Sok munkahelyre azért gyűrűzhetett be a mindfulness, mert Amerikában rengeteg kutatás volt és van is a témával kapcsolatban. Az amerikai egészségügyi rendszer pénzen alapszik, így sokak érdeke, hogy az emberek minél hamarabb meggyógyuljanak, illetve minél kevesebbet vegyék igénybe magát a szolgáltatást. Ezért ott sokat fektetnek a különböző megelőző eljárásokba, komplementer medicinába. Ezek olcsóak. Jóval kevesebbe kerül valakit megtanítani meditálni, mint kifizetni a szívműtétjét. Vezetőknél át kell törnünk a kognitív gátat, hogy lássák, ennek van értelme. Aztán pedig az ő példájuk már segíti, hogy elindulhasson a céges kultúrában lefelé.

Segítheti-e a teljesítményt a mindfulness gyakorlása?

Igen. Viszont ezzel is vigyázni kell. Ha azért kezdek el meditálni, hogy a teljesítményem jobb legyen, akkor ez már egy elvárás, ami könnyen összetörheti az elvárás-mentesség állapotát és így nem fog javulni a teljesítmény. Ha képessé válok arra, hogy elfogadjam saját magam, akkor fog.

Mit adhat egy csoportos mindfulness tréning egy szervezet munkatársainak?

Sok mindent. Persze az eredmény nyilván attól függ, hogy egyénileg ki-ki mennyit tesz bele, azaz hogy mennyit gyakorol. Ettől függ, hogy mennyire fejlődik az illető koncentrációs képessége, vagy a testi-lelki ellenálló képessége. De van a tréningnek egy komplexebb hatása is. Például nagyon szeretem a board tréningeket. Mostanában volt szerencsém több nagy cég igazgatótanácsának is tréninget tartani.
Ezek mindig nagyon jópofák és a HR vezetők mindig nagy örömmel gondolnak ezekre az alkalmakra. Most képzeld el: a nagy tárgyalóban, ahol a vezetők általában vitáznak vagy érdekeket érvényesítenek, most a 10-15 felső vezető az öltönyében vagy az elegáns ruhájában, lesütött szemmel vallja be, hogy előző héten nem tudott eleget gyakorolni, majd csendben, csukott szemmel közösen meditál, és a végén elmeséli, hogy miket tapasztalt. Már önmagában az, hogy csukott szemmel ülnek egy körben, elképzelhetetlen módon megnöveli a bizalmukat egymásban. Mindeközben ráébrednek, hogy a kollégáknak van egy emberi oldaluk is, nem csak gépek, akik feladatokat látnak el. Varázslatos dolog, ahogy a kommunikáció közöttük átalakul a tréning utolsó heteire. Ez egy 180 fokos fordulatot tud hozni egy csapat életében.

(http://mindset.co.hu/a-multitasking-egy-mitosz-interju-dr-marky-adammal-i-resz)

Jó ha ott vagy

"Légy az, kiből árad a nyugalom. Légy az, kire nem hat a hatalom. Nyújtsd oda, hol kérik a kezedet. S menj oda, hol fázik a szeretet."

(Gárdonyi Géza)

 

Magyarország képalbum fényképe.

((Gabó olvas,Magyarország képalbum)

Én ott voltam..

Talán tudtam egy kicsit segíteni. Adtam és kaptam.

Köszönöm Mariann a mesekönyveket.Képtalálat a következőre: „emoji”

Most ezek a mesék voltak a csatornák:szeretet és gyógyító energia áramlott.

Ideg

10 érdekes tény az idegrendszerünkről

Az idegrendszer az egyik legösszetettebb és legbonyolultabb része a testünknek. Szervezetünkben semmi sem működhet jól nélküle. Íme 10 érdekes tény, amit nem biztos, hogy tudtunk róla.

.

A központ idegrendszernek testünk szinte minden részére hatása van, segíti az emésztőrendszerünk, a hormonális és az immunrendszerünk, a nyirokrendszerünk és az izmaink közötti kommunikációt.


Agy, Idegrendszer, Anatómia, Orvosi
2.

43 idegpár közvetíti az információt, amelyből 12 közvetlenül az agyhoz, a többi pedig a gerincvelőhöz kapcsolódik.

3.

Az emberi agyban több idegsejt van, mint ahány csillag a Tejúton.

 

4.

Ha egymás mellé raknánk a testünkben lévő idegsejteket, vagy más néven neuronokat, egy 965 km hosszú sort kapnánk.

5.

Csak az agyunkban 100 milliárd neuron van.

6.

Az emberi agy bal oldala a test jobb oldalát, jobb oldala pedig a test bal oldalát szabályozza.

7.

Egy újszülött még a születése előtt elveszíti neuronjainak felét.

8.

kisbabák agya másodpercenként kétmillió idegi kapcsolatot hoz létre életük első két évében.

9.

Az idegrendszer nem működhet megfelelően kálium és nátrium nélkül.

10.

Az idegrendszer az idegi impulzusokat akár 100 méter/másodperces sebességgel is képes továbbadni, és néha a 180 mérföld/órát is elérheti

Tények

Hétközapjainkat gyakran csak az otthonunk és a munkahelyünk zárt falai között töltjük el, és akár napokig nem megyünk ki a természetbe. Az elmúlt években több kutatás is rávilágított arra, hogy a szabadban eltöltött idő nemcsak a testünkre, hanem pszichés állapotunkra is nagyszerűen hat.

Fotó: utravalok.hu

Ha kint vagyunk a szabadban, az agyunkban pozitív változások játszódnak le, melyek elősegítik fizikai és mentális jóllétünket. Hogy pontosan mi ennek az oka?Mindful online magazinban a természetjárás pozitív hatásait ismertették, vagyis azt, milyen hatással van mindez az agyunkra.

  1. Csökken a stressz-szintünk

Egy japán kísérletben az egyik vizsgálati csoportnak a természetben, a másiknak a városban kellett sétálnia. Megmérték a vizsgálati személyek vérnyomását, érdeklődtek a hangulatuk felől és afelől, hogy mennyire érzik magukat feszültnek. Az erdőben sétálók vérnyomása alacsonyabb volt, jobb hangulatról és kevesebb feszültségről számoltak be.

A kutatók meggyőződése, hogy nemcsak önmagában a testmozgás, hanem más tényezők is elősegítik a stressz-szint csökkenését.
  1. Boldoggá tesz és nem őrlődünk annyit

Ha kilépünk a „zöldbe“, úgy érezhetjük, máris sokkal jobban vagyunk, és ezt nem csak az előbb említett stressz-szint csökkenés okozza. Gregory Bratman, a Stanford University professzora szerint más is közrejátszik ebben. Kutatásában a résztvevők egyik csoportja a szabadban, a másik pedig városi környezetben sétált ötven percet. A séta előtt és után is rákérdeztek a vizsgálati személyek érzelmi állapotára, emellett tesztelték a rövidtávú memóriájukat is.

A szabadban sétálók kevesebb szorongásról, negatív érzésről, emellett több pozitív érzelemről számoltak be, és nem rágódtak annyit problémáikon. Sőt, a rövidtávú memóriájuk is jobbnak bizonyult a másik csoporthoz képest.

forest_1

  1. Mérsékli figyelmünk csökkenését és növeli kreativitásunkat

A XXI. században, a modern technológia világában élünk, ahol a figyelmünket állandóan meg kell osztanunk. A szakemberek szerint azonban az agyunk nincs felkészülve a már túlzóan nagy információáradat befogadására. Emiatt pedig könnyen fáradékonynak, túlterheltnek érezhetjük magunkat, de gyorsabban jelentkezhetnek a kiégés tünetei is.

 

Az okos kütyük

Bármilyen céllal is használjuk a mobilunkat, például telefonálunk, sms-ezünk, fényképet készítünk vagy csak játszunk, mindezzel a prefrontális agyterületeket terheljük le, s ennek következtében csökkenthet a kognitív teljesítményünk.

Strayer szerint ha megengedjük magunknak, hogy „csak úgy“, semmi nélkül legyünk a természetben, tehát nem viszünk magunkkal semmilyen elektromos készüléket, a prefrontális régió pihenni tud. Ezzel lényegesen javulhat kognitív teljesítményünk –mint a figyelem, gondolkodás, emlékezet, érzékelés – és éppúgy növekedhet kreativitásunk, problémamegoldó készségünk és pszichés jóllétünk is.
  1. Kedvessé és nagylelkűvé tesz

A California és Berkeley University professzorai több kutatásukban is azt vizsgálták, vajon az anyatermészetben eltöltött idő befolyásolhatja-e azt, hogy mennyire vagyunk nagylelkűek és segítőkészek másokkal, illetve mennyire vagyunk képesek megbízni másokban.

Eredményeik szerint már önmagában az, ha természetképeket nézegetünk, pozitívan befolyásolja viselkedésünket: tehát segítőkészebbek, nagylelkűbbek leszünk társainkkal, és több pozitív érzelmet élhetünk át.

holiday_1

  1. Jobban érezhetjük, hogy jelen vagyunk

Kinn a szabadban járva feltöltődünk energiával, stressz-szintünk csökken, kilépünk a mindennapok „mókuskerekéből“. Sokkal frissebbnek és energikusabbnak érezzük magunkat, kreativitásunk szárnyra kap. Nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak vagyunk és pozitívabban viszonyulunk környezetünkhöz is.

Mennyi idő szükséges ehhez?

Legalább 3 nap kellene ahhoz, hogy kiszakadjuk a monoton hétköznapokból, kiszellőztessük a fejünket és kellőképp regenerálódjunk testileg és lelkileg is. Azonban erre sajnos nincs mindig lehetőségünk – jegyzi meg Strayer.

Mit tehetünk a mindennapokban?

Habár nincs mindig mindenre lehetőségünk, mégis találhatunk olyan tevékenységet, amellyel rövid idő alatt is feltöltődhetünk:

  • Megpróbálhatunk kiszakadni az online térből (kapcsoljuk ki a mobilt, laptopot, TV-t, és menjünk el sétálni egyet a városban).
  • Megihatjuk a reggeli kávénkat a kertben.
  • Ha munkahelyünk zöldövezetben van, akár az ablakon kitekintve gyönyörködhetünk a természet szépségében
  • Leülhetünk egy parkban, hallgathatjuk a madárcsicsergést, környezetünk hangjait.
  • Megpróbálhatunk egy padon ülve relaxálni, befelé figyelni, tudatosan jelen lenni.

 

Ha minden szabad percünkben a telefonunkat nyomkodjuk (a Bubble-hatás) vagy a képernyő előtt gubbasztunk, megfosztjuk magunkat valami egészen különleges élménytől: az igazi világtól. Attól, ami valójában körbevesz minket. Van a természetben valami, ami megújító erővel bír, amitől jobban érezzük magunkat, és hatékonyabban gondolkodunk.

Mi a legjobb benne? Nem kerül semmibe, csak egy kis időt kell rászánni, és az ismertetett eredmények alapján úgy fest, nagyon is megtérül a befektetett idő

Szerző: || SOCIAL&SMART

Felhő fiók

Megválni a szentimentális tárgyaktól

Egy dolgot elfeljetünk

Nagyon könnyű cikkeket, bejegyzséeket és tippeket olvasni abban a témában ami minket érdekel. Könnyű elemezni, felcímkézni, egyetérteni dolgokkal és fejet csóválni más dolgokra. Egy dolog van, ami nem illik a könnyű kategóriába. Ez az, ami miatt átalában nem lépünk előre. Elolvassuk a cikket, letudjuk a tanulságot és továbbállunk. Egy dolgot azonban elfelejtünk: gyakorlatba ültetni a levont következtetést.

Az enyém különleges

Számos minimalista cikket olvastam, amelyben arról volt szó, hogyan engedjük el a szentimentális tárgyakat. Képeslapokat, újévi köszöntőket, ballagási feljegyzéseket, verseket, az első randis mozijegyet és így tovább. Bölcsen bólogattam, jó tippek voltak felsorolva. Azonban amikor elgondolkodtam, hogy nekem egy teljes fióknyi ilyen cuccom van, elkezdtem győzködni magam: "na jó, de ez más"; "ez különleges, mert ez az enyém";"ettől nem akarok megválni mert szeretném néha elővenni és megfogni, megnézni, újraolvasni. Egyébként is, egy csomó dologtól megszabadultam, mérföldekkel jobban érzem magam az otthonomban és már így is elég helyem van. Ezt nem adom. Ezek az enyémek, egy kis részt megőrzök így azokból az emberekből, akik nekem adták ezeket a dolgokat.

 

Ekkorát még én sem hazudhattam magamnak. De mégis. Viszont szerencsére a helyzet változott és hála a számos ráébresztő írásnak, én is megértettem egy kicsit a lényegből.

Azok az emberek, akik a múltadban élnek, nem biztos. hogy részei a jelenednek. Azok a dolgok, amelyeket a múltban kaptál, akkor és ott, jelentőségteljesek voltak. A jelenben viszont ezeknek nincs haszna. Semmit sem őrzöl meg belőlük azzal, hogy megörzől egy általuk adott képeslapot. Ők erre már biztosan nem emlékeznek, neked pedig nem kell azon a képeslapon, azon a mozijegyen merengeni. Az a kapcsolat már nem létezik. Az a Karácsony már elmúlt. Az a busz, már elment...ha tetszik, ha nem. Egy dolog azonban még aktívan él. Ez te vagy. Ne akarj abban maradni, ami sohasem lesz olyan, mint volt. A régi dolgokhoz, eseményekhez való ragaszkodás csak és kizárólag boldogtalanságot okoz, mivel egy biztos pont van, ami nem más, mint a változás. Ami fontos, az a jelened és a jövőd. A múlt és a benne lévő emberek csak benned maradnak meg, nem a tárgyaidban.

Ne tekints hátra, ne vájkálj a múltban, mert ami elmúlt, elmúlt. És ne aggodalmaskodj a jövő miatt, mert az messze van. Élj a jelenben és tedd olyanná, hogy érdemes legyen visszaemlékezni rá.

Mi van, ha tévedek?

Buddha is azt mondta, hogy kérdőjelezz meg minden tanítást, ezért ezt tettem. Mi van, ha 2 év múlva úgy döntök, hogy merengeni akarok egy sort a képeslapokon, amire ráfirkantottak 2 kedves szót ezelőtt 15 évvel? Kicsit viccesnek tűnt ez a gondolat, de egye-fene. Immár biztos voltam benne, hogy nem akarom megtartani őket, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem maradhat valamilyen nyoma.

Minimalizálás és digitalizálás a felhőn.

Elővettem minden képeslapot, köszöntőt, levelet, mindent amit azért tettem el mert egy érzéshez/egy személyhez kötött. Kitettem ezeket sorban az asztalra, majd a digitális fényképezőgépet alacsony felbontásra állítva (olyanra, hogy ne foglaljon sok helyet mégis jól látható legyen az írás a képen) egytől-egyik lefényképeztem őket.

Mondanom sem kell, hogy igazi érzelmi hullámvasút volt. Miközben újraolvastam és újranéztem ezeket a dolgokat egyaránt szomorú és boldog emlékek is eszembe jutottak. Ettől függetlenül azonban tudtam, hogy ezt nagy valószínűséggel soha nem akarom még egyszer megtenni. Az igazat megvallva, valószínűleg sosem vettem volna elő őket, ha nem szánom kidobásra, tudatosan.

A teljes fióknyi érzelemáradat elfért egy 10 MB-os "Emlékek" nevű mappában. Úgy vélem 10 MB nem sok, egy teljes fizikai fiókhoz viszonyítva.

Felhőben az emlékeim

Egy felhő szolgáltatásban tárolom őket. Ezt tartom a legegyszerűbb és a legbiztonságosabb megoldásnak. A felhő jellegű tárolás remek eszköz a hétköznapi ember számára. Nem vagyok híresség, nincsenek a tulajdonomban titkosított dokumentumok, ezért annak az esélye, hogy valaki szándékosan feltörje az online tárolórendszeremet, meglehetősen alacsony. Ha mégis így tesz, látni fog néhány digitális családi albumot meg egy pár régi boríték és képeslap digitális emlékét, ami számára nem más, mint szemét. Nem mellesleg ezek a tárhelyek sokszor fizetősek, így a szolgáltató meglehetősen szigorú biztonsági intézkedéseket vezet be a szerverházak fizikai biztonságát illetően, ahol ezek az adatok tárolva vannak. Nem beszélve arról, hogy a felhő mindenhonnan hozzáférhető.

Több hónap telt már el, mióta ezt megtettem. Nemcsak, hogy az "Emlékek" mappához nem nyúltam hozzá, de egyik képet sem néztem meg, amit oda feltöltöttem. Most inkább a jelennel foglalkozom. A múltat meg talán előveszem, ha majd az unokák kíváncsiak lesznek rá. De ha annyira fogja őket érdekelni, mint engem, nagypapám régebbi képei, akkor ezek valószínűleg a felhőben és a szerverházban fognak megrohadni. De azért jó tudni, hogy mindig visszanézhetem. Úgy, hogy közben a hely felszabadult.

( Hétköznapi Zarándok :Dobován Norbert)


SÓHAJ

Vers mindenkinek fényképe.

HANNES TUCH (német erdész, író és költő, 1906-1986)
„Az erdő sóhaja
Fordította: Fekete István.

Vándor, ki elhaladsz mellettem,
Ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyek melege
hideg téli éjszakákon.

Én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.

Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
és én vagyok az asztalod lapja,
az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakod építed.

Én vagyok a házad ajtaja,
bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmész mellettem,
hallgasd a kérésem:- Ne bánts!

(Vers mindenkinek)

Neked adom.

,Nem tudom neked adni a napot,
De tudok adni egy pillanatot.
Mikor megállíthatod a rohanó időt,
Kiszakítva belőle minden erőt.
Nem tudom a napot neked adni,
Sugarával meleget árasztani.
De elküldöm neked szívem melegét,
Áldásként küldöm, legyen tiéd.,,

Barbara Rosbe Felisky

 

Világítótorony, El, Sziget, Természet

Szembenézni

 

Fotó: Író Zoltán

Előadásaiban, könyveiben nagy figyelmet szentel az önutálat és az önszeretet témakörének. Miért tartja fontosnak, hogy erről a két dologról sok szó essen?

Olyan mélyen átitatott minket az önutálat, hogy ha nem beszélünk róla, akkor sokak számára fel sem tűnik – még akkor sem, amikor egy betegség formájában találkozunk ennek az önostorozó attitűdnek a következményeivel. Nem értjük, miért betegszünk meg, miért nem működik az életünk, miért nem vagyunk boldogabbak. Ilyenkor kell elgondolkodni azon, hogy hogyan is viszonyulunk önmagunkhoz, miért bánunk ilyen rosszul saját magunkkal. Ez persze egyáltalán nem könnyű… Éppen ezért az önutálatot az emberiség egyik legnagyobb gyökérproblémájának látom. Az önszeretetről pedig azért fontos beszélni, mert ennek a torz, önmagunk ellen irányuló beállítódásnak ez az egyik leghatékonyabb gyógymódja.

Könyveiben arról ír, hogy a lelki elakadások, fel nem dolgozott traumák, az életünkre telepedő önutálat nem ritkán testi tünetek, betegségek formájában jelentkezik. Vannak olyanok, akik lelki alkatuknál fogva érzékenyebben reagálnak testi szinten a lelki eredetű problémákra?

Az egyszerű válasz erre a kérdésre az, hogy igen – hiszen nem vagyunk egyformák. Van, aki egészen jól elmenedzseli a belső vívódásokból, vagy az önutálatból fakadó nehéz érzéseit: az esti evészetek, ivászatok, az állandó stressz, a munkamánia, mind-mind „segítenek” abban, hogy távol tartsuk magunktól a szorongásainkat. Ha valaki a nyugtalanságát huzamosabb ideig ilyen módszerekkel próbálja elpalástolni, akkor annak jó eséllyel valamilyen betegség lesz a következménye. Ilyenkor a testi tüneteket közvetlenül az életmód okozza, de a probléma gyökere valójában az önutálatban, a folyamatos nyugtalanságban, a szorongásokból, depresszióból adódó rossz hangulatban keresendő. És igen,

vannak, akik hajlamosak bizonyos tudattalan lelki tartalmakat a testükre vetíteni, a belső feszültségeket így feldolgozni. Van, akinek a lelki alkata eleve ilyen – megszokta, hogy gyerekkora óta szomatizál, és a testén keresztül jeleníti meg az érzelmeit. Ennek hátterében az áll, hogy a családban nem volt szokás kifejezni, artikulálni az érzelmeket.

Aztán amikor jön egy fulladásos roham, vagy egyéb olyan betegség, ami a testünkön keresztül jelzi, hogy a lelkünk valami ellen lázad, akkor csak nézünk döbbenten, hogy mi történik. Bárhogy is legyen, mindkét esetben érdemes az életmódbeli tényezők, vagy a betegség mögé nézni, a testünkre figyelni és megvizsgálni, hogy mit, vagy milyen nehéz érzéseket találunk ennek az egésznek a lelki oldalán.

A könyvében azt írja, hogy olyan hatással vannak ránk ezek a nehéz érzések, „mintha mérget fecskendeznénk a testünkbe”. Értjük, és már a csapból is az folyik, hogy ez így nem jó. A kérdés inkább az, hogy hogyan tudjuk magunktól távol tartani ezeket a nehéz, és sok esetben megbetegítő érzéseket?

Vannak olyan irányzatok, amelyek azt mondják, hogy próbáljuk meg távol tartani, még inkább elkerülni a negatív érzéseket, mert megbetegítenek. Ez nagyon logikusan hangzik, de azt látom, hogy ez a túláradó „hurráoptimizmus” oda vezet, hogy az emberek egy torz szempontrendszer szerint próbálják kettéosztani az életüket. Ha eltartok magamtól mindent, ami rossz, és csak a jó dolgokról veszek tudomást, akkor annak előbb vagy utóbb meglesznek a következményei.

A kiutat pont abban látom, ha közel engedjük magunkhoz ezeket a nehéz érzéseket, a fájdalmat, a testi tüneteket, és ahelyett, hogy üldöznénk, gyűlölnék, vagy harcolnánk a betegségünkkel, megpróbáljuk elfogadni, átölelni, megismerni, megszeretni, amennyire csak lehet.

Fontos lenne felismerni, hogy ez rólunk szól, értünk zajlik, közünk van hozzá. Ha ez a lépés megvan, akkor már tudunk mit kezdeni a nehéz érzésekkel is.

Fotó: Író Zoltán

Például, ahogy mostanában olyan sok helyen hallani, „elengedhetjük” őket…

Az elengedés tényleg egy kulcsfogalom lesz itt… Ha az életünkben zajló történéseknek, például egy betegségnek nem tudunk értelmet, célt tulajdonítani, akkor az életünk áldozatává válunk. Az áldozatszerep lényege pont az, hogy olyat csinálunk, vagy olyan dolog történik velünk, amit nem akarunk. Amikor nem tudjuk azt csinálni, amit igazán szeretnénk, vagy olyasmit kell átélnünk, ami nem esik jól, és amivel kapcsolatban úgy érezzük, hogy ehhez nekünk nincs közünk. Ilyenkor ki vagyunk szolgáltatva a körülményeknek.

Az ilyen helyzetekből nem az jelenti a kiutat, hogy nem veszünk róluk tudomást, és azt mondogatjuk magunknak, hogy „én nem is érzem rosszul magam, minden rendben van”.

Pont, hogy ennek az érzésnek a befogadása, átélése, megengedése – és az, ha megbarátkozunk az életünknek ezzel az oldalával is – hozhatja magával, hogy megfogalmazódik bennünk: a rossz érzéseket okozó helyzetekre, és ezekre a nehéz érzésekre nincs szükségünk, vagyis megértünk rá, hogy elengedjük őket.

Egyszerűen hangzik, de adja magát a kérdés: hogyan?

Olyan módszerekre van szükség, amelyek arra épülnek és abból indulnak ki, hogy az ember barátságos viszonyba tudjon lenni önmagával. Én ebben hiszek. Ennek is az egyik legjobb módja a játék. Mert a játék közel hoz, összeköt, fölszabadít. Minél komolyabb diagnózissal szembesülünk, annál inkább hajlamosak vagyunk elkomorulni, magunkba roskadni. Éppen ezért én mindig is azokat a módszereket kerestem, amelyek ezt a játékos, könnyed, organikus attitűdöt át tudják ültetni a gyakorlatba. Mert beszélni a betegségünkről, és csinálni vele valamit két teljesen különböző dolog. Minden olyan módszer, amin keresztül párbeszédbe kerülhetünk a betegségünkkel, a gyógyulás szempontjából eredményre vezethet.

Azért egy – adott esetben – halálos betegség diagnózisának a kézhezvételekor nem az a gondolat ötlik először eszünkbe, hogy szóba elegyedjünk a testünkkel, vagy pláne játszani kezdjünk…

A test arra van optimalizálva, hogy gyógyítsa magát, ez az egyik természetes funkciója. Ezt akkor tudja a legjobban csinálni, hogyha mi, akik ebben a testben lakunk, egy viszonylag ellazult, derűs állapotba kerülünk. Ha fájdalomban, haragban, szomorúságban, gyászban vagyunk, akkor ezek az öngyógyító mechanizmusok nem nagyon működnek, mert egy toxikus belső környezetet teremtünk a saját sejtjeink számára.

Ahhoz, hogy a gyógyulás folyamata előtérbe kerüljön, meg kell találnunk egyfajta belső békét, elő kell keresnünk a játékos, gyermeki énünket, ami által fel tudjuk szabadítani a testünket a lelki nyomás alól. Ezzel szemben a betegségre adott tipikus érzelmi reakció, hogy felháborodunk.

Szinte groteszk, hogy milyen szinten ki tudunk akadni… Holott egy kicsit leülve, elgondolkodva, magunkba szállva még akár ki is tudnánk találni, hogy hogyan idéztük ezt elő.

Tegyük fel, eljutunk addig, hogy elfogadjuk, mi vagyunk a legkompetensebbek a betegségünkkel kapcsolatban. Mi a következő lépés, ami a gyógyulás felé vezethet?

Először is időt kell szánnunk arra, hogy megfigyeljük, mi zajlik bennünk. Ha van egy erős tünet, például felborul a nyirokrendszer állapota, vagy elindul egy daganatos folyamat a testünkben, akkor

érdemes föltenni magunknak azt az egyszerű kérdést, hogy „Nekem ehhez mi közöm van?”.

Amikor egy egyéni terápiás folyamatban eljutunk eddig a kérdésig, akkor nagyon sokan úgy kezdik a választ, hogy „azt nem tudom, de az biztos, hogy akkor kezdődött, amikor…”. Ezeknek a mondatoknak a befejezése már sokat tud segíteni abban, hogy rátaláljunk a betegséget okozó probléma gyökerére. Ezek a történetek, amelyek megágyaznak a betegségnek, sokszor tényleg úgy rakódnak egymásra, mint a föld rétegei – az első rétegben van egy megaláztatással teli párkapcsolati történet, alatta egy ahhoz nagyonhasonló gyermekkori trauma, és már ott is vagyunk, hogy annak az embernek az egész testét, az egész hormonális folyamatát nagyon durván megbontja, hogyha ebbe a koragyermekkorból ismerős, fájdalmas érzelmi mintázatba kerül felnőttként. Gyerekként valahogy túllépünk a megrázkódtatáson, csak a fel nem dolgozott fájdalom és az azt előhívó helyzetek előbb vagy utóbb – adott esetben egy betegség formájában – visszaköszönnek.

A betegségek kezdete gyakran váratlan és fájdalmas történések, konfliktusok, veszteségek utáni időszakra datálható.

Általában ekkortájt jelentkezik az első tünet, majd következik a diagnózis, ami által már rákerül az ember egy olyan sínre, amiből nagyon nehéz kibogozni, hogy az egész kellemetlen históriának mennyi része az, ami belőle fakad, és mennyi az, amit maga a diagnózis kimondása, vagy éppen a kezelési folyamat idéz elő. A daganatos megbetegedések esete jó példa: az ember halálra rémül már a kórismétől is, aztán gyakran a terápia is iszonyú megterhelő és bizonyos szempontból egészségkárosító lehet.

Hogyan hat a folyamatra a diagnózis?

Ha valaki kap egy diagnózist, az olyan szinten megdermeszti a rendszerét, hogy az valami rettenetes. Egy betegség diagnózisa magában hordoz egyfajta lezártságot, véglegességet és ezzel együtt azt, hogy a betegség egy rajtam kívül álló dolog, nincs hozzá közöm. Amint ráhagyatkozol egy adott protokollra, akkor benne van a pakliban, hogy kisodródsz a saját öngyógyító sínedről.

A kezelések során pedig végképp elveszítjük a testünkkel a kapcsolatot… Az egészségügy rendszerében szinte senkit nem érdekel, hogy mi zajlik benned. Pedig a pszicho-neuro-immunológia és a több kapcsolódó tudományterület eredményeinek tükrében indokolt lenne sokkal egyértelműbb evidenciaként tekinteni ezekre a mechanizmusokra.

Ezek a lelki összefüggések mára nyilvánvalók, de a változást mégsem lehet egyértelműen és mindenhol érzékelni.

Marad – ahogy azt a könyvében is említi – a radikális öngondoskodás. Mit ért ez alatt pontosan?

A radikális öngondoskodás lényege a legteljesebb körű felelősségvállalás saját testi-lelki egészségünkért. Ez akkor működik igazán, ha többé-kevésbé meg tudjuk őrizni a belső lelki harmóniánkat, amely értelemszerűen egészségesebb életmódhoz vezet. Ha pedig időnként mégis megbetegszünk, igyekszünk bölcsen hagyatkozni az öndiagnózis és az öngyógyítás lehetőségeire, és gondosan megválogatjuk, milyen külső kezeléseknek vetjük alá magunkat.

Fontos látni, hogy ez távolról sem arról szól, hogy én mindig egyedül meggyógyítom magam. Mert néha igenis rá kell bízni magunkat egy gyógyítóra, egy orvosra, egy sebészre.

Ez nagyon nagy bizalmat feltételez, és például ott a műtőasztalon nem is nagyon van mit csinálni. Viszont amikor egy műtét előtt, vagy után tudatomnál vagyok, akkor fontos, hogy kapcsolatban tudjak maradni a saját testemmel, ne vonjam ki magam a helyzetből, és egy elfogadó attitűddel, cselekvő és kompetens személyként tekintsek magamra.

Mi a helyzet akkor, ha türelmesek, nyitottak vagyunk, keresgélünk, de hiába gondolkozunk, nem jön értékelhető válasz arra a kérdésre, hogy mi közöm van a betegségemhez… Ilyenkor mi a teendő?

Ez előfordulhat… A testi betegségek sokszor annyira rejtélyes módon vannak kódolva, hogy nehéz tudatosítani az összefüggéseket. Gyakran azért is megy le testi szintre a probléma, hogy ne lássuk. Lehet, hogy ha egyértelműen rálátnánk saját megbetegítő lelkiállapotunkra, ez adott esetben sokkal fájóbb lenne, mint egy betegség. Ilyenkor kell valaki, akivel ezt meg tudjuk osztani, aki egy másik nézőpontot képvisel, vagy ezen a téren vannak tapasztalatai. Lehet ez egy barát, lehet egy családtag is…

Vagy lehet egy képzett segítő, pszichológus is…

Igen, kétségtelen, hogy minél több ilyen történetet hall valaki, annál kifinomultabban, hatékonyabban tud segédkezni a történet földerítésében. Ha én például beszélgetek valakivel, akkor nagyon figyelek arra, hogy hol érzékenyül el. Ha előkerül egy ember, egy kapcsolat, egy élethelyzet, és a velem szemben ülőnek párásabb lesz a szeme, pirosabb lesz az arca, vagy lemerevedik, akkor tudom, elérkezett az idő, hogy elinduljunk az érzelmek felé, és megnézzük közelebbről azt, mi és hol fáj. Szép lassan elérkezünk oda, hogy a beszélgetés, az együtt gondolkodás eljut egy határig, amikor az érzelmek is megmozdulhatnak.

A könyveiből az derül ki, hogy ennek a „megmozdulásnak” a betegségekkel zajló lelki munka során remek színtere lehet a Szomatodráma, vagyis a már többször említett – de semmi esetre sem a szó klasszikus értelmében vett – játék. Hogyan funkcionál a játék ebben a folyamatban?

A szomatodráma játékokban a betegségünket, annak alkotóelemeit, adott esetben a beteg szerveinket, vagy a betegségben érintett testrészeinket megjelenítjük, és a csoport többi tagjának segítségével megszemélyesítjük a térben – azaz kivetítjük a belső világunkat. Ezt externalizációnak nevezzük, ami különös folyamatokat indíthat el bennünk. Ennek során az érzelmek nagyon erős segítőtársaink, ugyanakkor játék közben a történéseket nem mi irányítjuk. Ilyenkor az ember leteszi a tudatos kontrollt, és ezzel egyidőben elindulnak olyan intuitív folyamatok, amelyek átveszik az irányítást. Ilyenkor nem is kell, hogy tudjak, vagy értsek bármit, egyszerűen csak át kell adni magam ezeknek az érzéseknek, és ha rájuk hagyatkozunk, akkor sorban megjelennek azok a már említett, rejtett összefüggések, amelyek közvetve vagy közvetlenül a betegséget okozzák.

Sokan nagyon ódzkodnak attól, hogy belevágjanak egy ilyen önismereti munkába. Mi az a gondolat, ami segíthet legyőzni ezt a félelmet? Elvégre – ahogy ön is említette – ezen az úton óhatatlanul találkozunk fájdalommal és még sok olyan dologgal, amivel nem szívesen nézünk szembe.

Sokan a legdurvább betegségeket is „bevállalják” csak azért, hogy lelki szinten elkerüljék a szembenézést valamivel, ami fáj. Ilyenkor látni kell, hogy az is félelmetes, ha valami kiderül, meg az is, ha nem. Eleve ez a kettősség a legfélelmetesebb ebben az egészben. Szeretném megmutatni magam, de szeretnék elrejtőzni is. Szeretnék megérteni valamit és közben nem akarom, hogy bármi kiderüljön rólam. Sok ember például azért nem jön csoportba, mert fél, hogy kínos lesz, vadidegen emberek előtt kell kitárulkozni stb. Ez teljesen érthető egyébként, épp ezért a szomatodráma során nem szükséges beszélni, bármilyen információt megosztani, csak ha valaki szeretné. A játék remekül működik anélkül is. Amikor már ott vagyunk együtt, pontosan ugyanazokkal a közös emberi dolgokkal, szorongásokkal, félelmekkel és történetekkel, akkor ezek a feszültségek szépen feloldódnak maguktól. Egyébként azt látom, hogy – főleg a betegségek esetében –  egyszer csak eljön a pont, amikor ha félünk, ha nem, érezzük, hogy menni kell, valamit tenni kell. Jó lenne, ha nem várnánk meg mindig ezt a pontot, az utolsó utáni pillanatot.

Miért éri meg szembenézni ezekkel a félelmekkel és fájdalmakkal?

Mert felszabadít. Olyan ez, mint egy régi, de megromlott emberi kapcsolatot helyrehozni. Az ember fél tőle, vívódik, aztán hoz egy döntést, és felemeli a telefont… Ilyenkor megkönnyebbülünk, érezzük, hogy milyen jó, hogy ezt megléptük, itt van újra egy ember, akit szeretek. Ugyanez vonatozik a testi és lelki folyamatokra is. Magunkat kell visszakapni, magunkkal kell békét kötni. Ugyanúgy, ahogy egy gyermek még képes szabadon, őszintén szeretni magát. Ezt a fajta szabadságot útközben elveszítjük. Gyógyulás alatt én azt értem, amikor valaki rájön arra, hol veszítette el ezt a gyermeki szabadságot, az egységet önmagával. Ha valaki erre újra rátalál, és képes ezzel az attitűddel továbbmenni, akkor jó eséllyel a betegség elköszön tőle.

forrás: pszichoforyou,Szabó Eszter Judit